Szeretetünnepet ülünk. Dekorálunk. Díszítjük a fenyőfát és jobb helyeken díszítjük egymás szívét is. Lehet nem pontosan ilyesmire gondolt Apryl és Jon, amikor a fotósuknak azt mondták, hogy Szerelem a fényben témához igazítsa a róluk készített eljegyzési képeket. Az eredmény azonban csodálatos lett...

Maria Hibbs, a fotós, az egykori Kelet-Németországban született, azonban úgy hozta a sors, hogy a 90-es években Amerikába költözött. Squaresville Studios Destination név alatt fotóstúdiót nyitott többedmagával és mára már a portré-és esküvőfotózás egyik jeles képviselője. 

"Gyerekkoromban nem hittem, hogy az élet elvihet a hazámból. Imádtam nézegetni a nagymamám dobozkájában heverő régi fényképeket. Nem is volt kérdés, hogy felnőttként mivel foglalkozom majd. Időtlen szépség, őszinte történetek. Nekem ezt jelenti a fényképezés."

Kávé és házi koszt

Hibbs úgy véli, a német akcentusa és a tökéletesség iránti tisztelete párosult az amerikai vendégszeretettel és optimizmussal. Ez utóbbiból neki kicsi korában sajnos csak kevés jutott. "Számomra a nap egy jó kávéval kezdődik és a barátokkal, családdal töltött vacsorával végződik, ahol mindenki elmeséli a napi történéseket. Természetesen házi koszt mellett." - vallja magáról Maria. 

A szóban forgó fotózásnak külön érdekessége, hogy a jegyespár hölgy tagja, Apryl Ann szintén fotós. És mielőtt jönnének a képek, van nekünk egy tökéletes karácsonyi versünk, Molnár "Ciccnyog" Nikolett jóvoltából. Ciccnyog sorai pöpecül illeszkednek a képekhez:

öltöztess díszbe. kérlek. nem nagy ügy, csak úgy. tudod. érzéssel.
ahogy fűszerezed a levest vagy gyúrod a süteménybe az édeset.
de közben kóstolsz, figyelsz, mert minden új első is.
próbálgasd rám mosolyod, szavaid, találj helyet mindennek,
ha nem tetszik, cseréld ki, pakold át, szemlélj kicsit távolabbról,
s ha végeztél, vonj magadhoz, úgy dőlj hátra, elégedetten,
s én is felöltöztetlek téged. csak úgy. érzéssel.
mint amikor az utcai lámpa fényében nézed a hópelyheket,
egy darabka megszelídített sötétség, így megy ez.
s ha lebontasz egyszer, mint vízkeresztkor a karácsonyfát
és az utcára teszel, vigaszt merítek majd e szóból: örökzöld. örökzöld…

Molnár "Ciccnyog" Nikolett / Addig írj, míg friss a seb (Részlet)

Apryl és Jon fényfűzéres eljegyzése:

Maria Hibbs szép szavaival kívánunk mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket:

Romantikus szívem van. Hiszek a lelki társ létezésében, az igaz szerelemben, az életet változtató utazásokban. Hiszek abban, hogy senki nincs elveszve, akinek élete során vándorolnia kell.

Köszönet a forrásnak, Maria Hibbsnek!

"Apánk csavarhúzójával is lehet firkálni. Három évesen. Maradandót alkotni a szoba falán. Firkálunk, amióta kezünkbe kaparintjuk az első arra alkalmas eszközt: krétát, tollat, ceruzát. Mesekönyveimben javítottam ki az illusztrátorok slendrián munkáját. Szerettem az irodalmat is, de arra nem gondoltam, hogy később netalán kedvet is kapjak az íráshoz" - mesél a körmöléshez fűződő viszonyáról Pulai Éva, aki végzettségét tekintve díszítő-szobrász, amúgy sokoldalú munkavállaló.

Várta már a tavaszt.Szép arcán, szinte kislányos mosoly bujkál. Hullámos fekete haja soha nem látott festéket. Itt-ott villan fel egy fehér szál, majd szégyellősen el is bújik a dús rengetegben.Ki hinné, hogy már a nyolcvanadik tavasznak ad randevút, s melengeti vele lelkét?Jó hozzá az ég… Erőben és egészségben telnek a napjai.Mily sok gyönyörűség az, amire visszatekinthet…Lassan harminc éve, hogy eltemette huszonöt év házasság után a párját.- Szép volt ez a harminc év… Látod Sanyikám? – emeli tekintetét a magasba.Nem is tudja… Szerette a férjét valamikor?Szült neki két egészséges fiút. Becsülettel felnevelte őket. Egyiket a másik ellen.Micsoda családi viszályok voltak!Megnősültek, unokák születtek… Jaj, de szép is volt…Egyik menyét uszíthatta a másikra.- Tudod Klárikám… Zsuzsika azért haragszik rád mert azt hiszi, a fiad az ő urától van.Gyönyörűséggel tölti el még ma is a fiatalasszony döbbent arca.Nézi ölébe ejtett kezeit…Az ízületek duzzadása miatt mintha karmokban végződnének ujjai. A vizenyős kézfejét áttetsző, pergamenszerű bőr borítja, napozni engedve a lilás ereket.Tenyerének melegségét a gyulladástól, köszvénytől kapta.
De talán a két lakás ára elég lesz, hogy átkeljen majd a folyón…

Pulai Éva / Rebi néni

 Éva marad a vers, próza és a könyvek illatának szereteténél

Gyerekkorában rajzokat készített az olvasott mesékhez. Titokban, mert szülei kinevették emiatt. Később egyik tanára elvitte Szegedre a Tömörkény István képzőművészeti iskolába, ahol díszítő-szobrászként végzett. Családja ezt a szakmáját "szórakozásnak" tekintette. Apja a Tervező Vállalathoz küldte műszaki rajzolást tanulni. (A történet már most tökéletes Anthony Minghella-film lenne, de még nincs vége...) Éva ezek ellenére a rajzfilmstúdióban próbálkozott fázisrajzolásból pénzt keresni...

Pulai Éva: A tücsök és a tehén 

Beszólt a Hatalmasságnak 

Jött egy hajtűkanyar. Firkák után kereskedelem. Parfüméria vezetése. Majd életébe bekúszott az internet. Regisztrált a Héttorony irodalmi honlapra. A tudatlanok bátorságával gépelte gondolatait, véleményét. "Egy költővel vitába bonyolódtam (Magyar Író Akadémiát végzett „hatalmasság”). Azt mondta maradjak csendben, mert csak egy befőtt vagyok, és örülhetek, ha az alkotók műhelye előtt lábujjhegyen elsurranhatok, nem zavarva őket alkotásuk közben, legfeljebb felszedegethetem az általuk elhullajtott aranyport a lábtörlőjükről. Majd akkor jöjjek vissza, ha ismerem Bartókot. Mérges lettem. Megírtam, hogy bár csak olvasó vagyok, de már általános iskola alsó tagozatában ismerkedtem Bartók műveivel és a középiskolában bejártunk az egyetemre művészettörténészek előadásait hallgatni. Megjelentem a Torony irodalmi estjén a Ha egy befőtt irodalmi estre megy című firkámmal.  Aztán hírszerkesztője lettem az oldalnak..." (Éva, ez egy  pöpec példázat. Látjuk Önt lelki szemeink előtt a Sabrinában, Audrey Hepburn szerepében.)

Nem számít a nyomdaszag

Sok új ismeretség, barátság, és hat év után lassan már az ezredik összeállítást készíti az online irodalmi magazin számára. Pais Dezső, Halmos Béla, Vukán György, El Kazovszkij, Fenyő László, Kaffka Margit, Károly Amy, Seamus Heaney, Hrabal, Borbély Szilárd és sorolhatnánk tovább az Éva által szerkesztett anyagok főszereplőit. No és természetesen elkerülhetetlenek a saját "firkák". Nyomtatásban egyelőre nem jelent meg kötete, antológiában, valamint a KUPÉ folyóiratban közölték pár körmölését. Jót derülünk, ugyanis szerinte  "ezek nem számítanak". 

Gyere, tedd  ölembe a fejed.

Simogatom a hajad,  szakállad,

puha csókot adok rá. De ne nagyon

forgolódj, mert akkor nem tudok

már csak rád figyelni. Akkor már

mindenünk simogatja egymást,

karjaink, ajkaink. Combod a

combom közé siklik, nagyon-

nagyon jó így ölelőzni. És szeretem 

a kezed, a szerelmezős

éjszakákat, amikor suttogunk.

Ugye, holnap is szeretőzünk?

 

Pulai Éva / Ajnározzalak?

Csak a Pestiek?

"Úgy érzem, erős klikkek alakulnak ki az írók, költők között. Vannak oldalak, ahol nagy divat csupa szépet, jót írni a sekélyes, emlékkönyvbe való írások alá is, elhitetni a másikkal, hogy forradalmian egyedi és szép az alkotásuk. Ezzel párhuzamosan a nagyobb tudású, esetleg már el is ismert írók nem szívesen állnak szóba egyszerű, halandó olvasóval. Van, aki azt mondja, hogy igazán csak a Pestieket látja, hallja a szakma, s nehéz a Botár Attiláknak, Buda Ferenceknek, Dobozi Esztereknek, Utassy Józsefeknek."- magyarázza Éva, hogy ő miképp látja a kortárs irodalom helyzetét. 

Úgy véli a kis kiadók berendezkedtek arra, hogy bármit (bárkit) megjelentetnek, aki meg tudja fizetni. Manapság nyitottnak kell lenni, elfogadni a csendben olvasást, mert nem fontos az ismertté válás. "Pont úgy, mint amikor elmegyek a könyvtárba egy bizonyos könyvért, majd nem is tudom, hogy a sok kiválasztott közül melyiket is hagyjam más alkalomra, mert mindet azonnal szeretném lapozgatni vagy a könyvolvasóra bemásolni."

Örömmel látom, ha nektek is tetszik egy-egy olyan alkotó írása, akit én már régebb óta „ismerek”.

Még nagyobb örömmel fedezek fel általatok ajánlott oldalakat, figyelemre méltó embereket és

írásokat is. Mint egy szivárványos, szép buborék…

 

 Kötelező séta a szivárvány színein Pulai Éva honlapján.

Levezetésnek pedig Pulai Éva önvallomása arról a bizonyos estről, ami megváltoztatta a világot:

Ha egy Befőtt irodalmi esten volt...

Gondolkodik... Egyáltalán kell neki erről írnia?

De ő egy jól tartósított befőtt, s bízik abban, hogy van aki kíváncsi, mit gondol ő - s így esetleg a dzsemek, ízek, és lekvárok - az írásukról, netalán az estről...

Szívesen elment, de még szívesebben ücsörgött volna láthatatlanul egy-két sült csirkecomb mellett, a pogácsák szomszédságában. Ott is láthatott volna mindent. Nem kellett volna azon gondolkodnia, hogy be kellene mutatkozni... Be ám, de kinek? Egyáltalán ki kíváncsi arra, hogy ő melyik befőtt?

Nagyon megörült, hogy elsőnek felismert, egy számára kedves, ismeretlen ismerőst. Huh, az első lépés jól sikerült.

S megjelent párjával a szerkesztők fője... No, akkor gyorsan jobbra el, jobb dolguk is van, mint egy befőttet kerülgetni, vagy csúszkálni rajta keresztül.

De nem. Szép kedves mosoly, még kedvesebb bemutatkozás, és puszi mind két féltől. A befőtt ressességének oda... Puhán elvonul a helyére.

A meglepetések folytatódnak... Jön Erika, mint egy nyári szélvész madárcsicsergéssel. Bár neki már mondták, igen Ő ilyen. De jó látni!

S odajön hozzá Mária is. A befőtt boldog, mert hát a befőttek nem bátorságukról híresek... És Rudi is, aki nagyobb sikert arat a hölgyek körében, mintha Brad Pitt jelent vón' meg.

Az est végére még sok kedves embert ismert meg, bár nem annyit, mintha vette volna a bátorságot - ígéri, legközelebb nem csak vesz, el is viszi magával.

A műsor... Igen a műsort tátott füllel hallgatta végig. Bizsergett, nevetett, átforrósodott, néha a keze összeszorult bakit hallva. De nagyon szép élménnyel lett gazdagabb összességében. Hiszen érdekes megtudni, más hogy olvasta, milyen érzést kapott, s mit tudott tovább adni a műből.

Majd hazament, s persze a saját szájíze szerint újra elolvasta azokat az írásokat.

De meglepődött, itt, ott, az új, megismert hangok felülírták az ő olvasatát!

Elégedetten, kissé meglágyulva, sok ízzel, zamattal gazdagodva, nyugodtan szenderült el a polcán.

 

Idős szülőkről gondoskodik. Elvégzi a napi teendőket. Egyengeti érettségi előtt álló kamasz fia útját. Megtesz mindent, amit egy anyának meg kell tenni. Családot összetartó háttérmunkás, aki tyúkanyó szerepét tölti be és nélküle nehezebben pörögne a kerék. Mosolygunk, amikor azt mondja, hogy ő csak egy átlagos kis körmölő, pedig ütősen tudja versben visszaadni a hétköznapi életet:

Egy rendes kerékvágást szeretnék:
megdolgoztam érte, de elérhetetlen.
Tűnik, olyan, mint az idő,
nem érem utol már soha,
sovány a vigaszok temploma.
Szeretnék egy saját kocsit:
bronz-metál limuzint.
Lehetne már nagyobb vonzásban
a hatalom, de uralom magam.
Ledőlnek sorban korlátaim,
haladok, de kizökkentenek
az útelágazások, kanyarok;
lépésben a kocsisor és türelmetlenek
- a dolgozó ember váltó lovakon -
egyszer majdcsak kifut vonatom.
Te is közöttük, de messze kilógsz a sorból,
fénylik a hajad, illatod - csak én érzem,
innen a parkolóból -
lerakom pár pillanatra... csomagom.

 

Lukács Mária / Vonzásban

Mária, a körmölő "Tyúkanyó"

Múzsa csókja

"Amatőr versírónak nevezném magamat. 2008 decemberében érintett meg a múzsa szele és napvilágot látott első versem. Az írás hobbi az életemben, de nagyon szeretem és izgalommal tölt el mindig, ha jön az ihlet. Kipattan a fejemből két jó mondat, sokszor ez már elég is, hogy egy új vers megszülessen. Ha el tudok vonulni , előbb utóbb összeáll és képbe kerülök Én." - meséli lelkesen férjezett nevén Schuppauer Józsefné, aki kész alkotásait időnként felolvassa a környezetének, bár - ahogy fogalmaz - különösebben nem kíváncsiak rá és ő értetlenül áll néha a helyzet előtt. "A közegem nem díjazza a körmölős tevékenységet, sőt inkább szeretnének eltéríteni tőle, azonban számomra egy misztérium, hogy szavakból és érzéshegyekből kialakul egy rímelő kis csoda. Nekem ünnepet jelent az alkotó munka."

Olyan vagyok, mint egy kapszula:
zöld vérből, lágy testben ereklye;
erőltettek, ide-oda tettek - fűnek-fának;
megszülettem - kék vér nélküli
rokonságban, hol egy-két bála állott
az udvaron és sok keresztanya,
kik ölükbe soha nem vettek,
meghaltak már, csak a fénykép él,
rajta álltak sorban, mint sok idegen...
játszóterem olykor a határ volt.
Börzsöny lábánál szelíd lanka -
Társa volt a neve, rajta dolgozott
régen nagyapám, nem volt ispán,
fogta a kezem, nem volt még celeb
csak huzavona, saját hasznát húzta ő is,
mindenki, mint Isten fia, ki derült égből,
szűzanya méh' ből közénk állt,
hogy vállára vetett kereszttel mentse,
mi menthető - lehet az egész világot,
hogy szelídség legyen és szellemerő?
Keresztet ácsolni, gáncsolni -
másokra mindig maradt erő,
lekörözni, gallyazni, mint egy üres
temetőt, mert mindenki ott végzi -
a halál eljő - akkor majd Isten kérdez:
voltál-e nyerő - adtál menedéket,
nyújtottad-e kezed, fénylett-e a szíved?
mindent megpróbáltam... tettem érted,
végül neked adom a szívem.

 

Lukács Mária / Olyan vagyok 

Öt év után korona 

Verseit leánykori nevén publikálja. A poet.hu oldalon is regisztrált tag, de saját blogot is vezet Egymásért címmel. Nem rajong a "depis" írásokért, inkább az arany középutat kedveli. 2013 decemberében jelent meg erdélyi  barátnőjével Péter Éva Erikával közös kötetete, a Holdvirágok. "Szerettem volna az első öt éves ciklusomat lezárni és megkoronázni egy kötettel. Kitartásom volt a hű barátom. Addig-addig ügyeskedtem míg meglett." - emlékezik vissza a tavalyi karácsonyi időszakra Marika. 

Pezsgés van, csak az olvasó kevés

Marika szerint a határon innen és túl pezsgő irodalmi élet van, csak azok köre szűk, akik verseket olvasnak, de mindenki megtalálja a kedvére valót. "Rengeteg oldal van, akik támogatják - akár kezdő szintről is - a verselni szerető embereket. Rengeteg pályázati lehetőség is van, ahol szintén szárnyakat lehet bontani."

Korábban nem voltam olyan nagy verskedvelő, majd szép lassan életem részévé vált és egy másik dimenzió tárult fel előttem, hogy így is lehet "önkifejezni" . Életem egyik szép korszaka kezdődött el "vénségemre". 

"Nehéz idők jártak és a gyerekekkel meg kellett értetni, hogy vannak alapvető különbségek a népi hiedelmek között, amelyek eltérő emberi viselkedéseket generálnak. Talán ez a kis történet rávilágít arra, hogy a kisded Jézus szeretete, békéje és szelídsége az, amire nekünk is törekednünk kell."- ezekkel a szavakkal értekezett karácsonyi történetének első kiadásáról 1940-ben az amerikai First Lady, Eleanor Roosevelt.

Eleanor Roosevelt         Fotó: Bettmann / CORBIS

 Tájékoztatni a társadalmat

1940-ben Németország már azon volt, hogy elfoglalja Európa nagy részét. Kelet-Ázsiában ugyanezt tette Japán. Eleanor kötelességének érezte, hogy ezekről a szörnyű eseményekről informálja az amerikai társadalmat és megszületett egy mesébe ágyazott komoly és őszinte történet, ami 1940. december 28-án jelent meg először a Liberty Magazinban. (A Liberty egy heti, közérdekű sajtóorgánum volt, amelyben a kor nagyjai - például Albert Einstein, Mahatma Gandhi - is publikáltak.) 

"Ez az ország már nem a te országod"

Hollandia a megszállás idején. A hét éves Márta és édesanyja idén magányos karácsonyra készül. Visszaemlékeznek a tavalyi esztendőre, amikor a frontvonalon harcoló édesapa hazalátogatott az ünnepekre és együtt ment a család korcsolyázni. Aztán apa felvette egyenruháját, megígérte hogy visszatér, de soha többé nem látták. Bezárt az iskola, idegen gyerekek szóltak Mártához furcsa nyelven és viccelődtek vele: ez az ország már nem az ő országa.

1940-ben, Szent Miklós napján a kislány úgy dönt: a tavalyi ünnepről maradt gyertyát meggyújtja és kiteszi az ablakba, hogy a fény elvezesse hozzájuk a gyermek Jézust. Márta az utcára szalad: vajon messziről is lehet-e látni a pislákoló lángot. Kint találkozott egy emberrel és örömmel mutatta neki a távoli gyertyafényt. A férfi dorgálni kezdte, miért hisz az ilyen tündérmesékben. Márta úgy érezte, a reményt rabolták el tőle.

Később házukba invitálta az idegent, aki Márta anyját is felelősségre vonta, amiért buta legendával szédíti gyerekét. Az anya halkan ezt válaszolta:”Az olyan szenvedőknek mint mi, a remény jelenti az egyetlen hatalmat az embereket rettegésben tartó erővel szemben. Karácsony éjszakáján néha furcsa dolgok történhetnek. A fény az ablakban nem más, mint a hit, hogy végül visszanyerjük azokat a dolgokat amikért apák haltak meg és amikért mi életben maradtunk.”

Érdekesség, hogy az első kiadáshoz készült illusztrációkat Fritz Kredel német születésű grafikus készítette. 

"A fény az ablakban nem más, mint a hit, hogy végül visszanyerjük azokat a dolgokat amikért apák haltak meg és amikért mi életben maradtunk.”

Változnak a szokásaink

Elliott Roosevelt, Eleanor fia így nyilatkozott az 1986-os kiadás bevezetőjében:

A " Karácsony 1940 " az a fajta történet, amelyet ma már ritkán írunk.. Azt hiszem megváltozott az ízlésünk és a stílusunk. A karácsony egyre kevésbé jelent nevelő szándékú mesét.

Mindezek ellenére a First Lady meghitt ünnepi történetének 1963-as angol nyelvű kiadása előjegyezhető az Antikváriumon.

Köszönet a forrásnak, Ariel S. Winternek.

No és természetesen a NetVax is bízik a karácsonyi csodákban, tehát nálunk is világít gyertya az ablakban. :-)

Munkás család, erdélyi gyökerek, gépírás, vasbetonszerelés, kórházi szolgálat, egy sikertelen házasság majd Zoli-szerelem, csodálatos Katicabogár leányok, munkanélküliség, sci-fi novella és aki mindezeket összeköti: a nálunk Vaslady nevet kiérdemlő, magát mindenírónak nevező Németi-Vas Katalin.

erősnek hittelek

két karod értünk fáradt

 

minden magadra

szánható perced

odaadtad

az átvirrasztott éjszakáknak

 

anyaságod valódi

huszonnégy órás szolgálat

csak most értem

akkor hiába magyaráztad

 

emlékszem az éjfélig

rotyogó lekvárra

szilva volt

azt hiszem

ízét most is érzem

a nyelvemen

                                                       

 

Németi-Vas Katalin / Szolgálat

“Debreceni munkás család második gyermeke vagyok. Édesanyám képviselte az erdélyi gyökereket, 1945-ben települt át az Óhazába. Sajnos már nincs köztünk. Édesapám civilben az építőiparban dolgozott, amúgy afféle polihisztor tevékenységet folytatott: amatőrként színjátszó körben játszott, rendezett, darabot írt, citerázni is tudott. Szüleim fanatikus olvasók voltak, ebben a légkörben nevelkedtem. Általános iskolában irodalomszakkörön fogalmazási készségeink csiszolásaként egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk az őszről. 10 éves voltam és elkövettem az első versem, ami bekerült a rajnaplóba. Nos valahogy így kezdődött.”- emlékezik vissza Katalin.

Munkahobbi?

Mivel első szakmája gyors-és gépíró, így nevezhetjük az írást kenyérkereső tevékenységének is. Leveleket fogalmaz, megrendeléseket, jelentéseket ír és túl a szakmán jönnek a versek, novellák. A kilencvenes évek elején érdeklődése a mesék felé (is) fordult. Lányainak készült az első 10 részes mesesorozata, Katica bogár kalandjai címmel. “Közben éltem egy sikertelen házasság mindennapjaiban, küszködve gyermekeim apjának nehézségeivel a játékszenvedélytől az alkoholizmusig sok élettapasztalatra tettem szert. Ezek a mozaikdarabkák is megjelentek a műveimben, mert a vers, az írás az alkotó mindennapjainak része. Benne él az alkotóban és az alkotó benne él az írásműben, így alkotva komplex egészet. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Abban a nehéz időszakban az írás egyike volt kevés örömeimnek.”

“Tölgy Apó nagyon sokáig szomorúan hallgatott, aztán azt mondta a feszülten várakozó kis bogaraknak:-         Kedves kis bogarak mit is mondhatnék nektek. Hiszen teljes mértékben igazatok van. Viszont a harcotok eleve sikertelen lenne. Tudjátok nem az a baj, hogy mi a Föld többi élőlénye picik vagyunk az emberekkel szemben, hanem az, hogy az embernek olyan fegyvertára van minden más élőlénnyel szemben, amivel mi nem vehetjük fel a versenyt. Csak apró bosszúságokat okozhatunk nekik, mint például egy szúnyogcsípés, de ezzel is sokszor több kárt okozunk magunknak, mint hasznot. – szomorúan ingatta ágait – Sajnos a menekülés az egyetlen lehetőség velük szemben!” 

Németi-Vas Katalin / Katica bogár kalandjai (Részlet)

Sci-fi és szerelem

A kilencvenes évek végén egy hosszabb munkanélküliséget követően betévedt az egészségügy kapuján, ahol a mai napig gazdasági adminisztrátorként dolgozik. “A dolog szépséghibája, hogy éppen ott kaptam munkát, ahol Édesanyám meghalt. Ez fájó pont, mérföldkő volt az „anyás” verseimben. Viszont ez is eredményezett egyfajta felívelést a verselésben.” 2003-ban regisztrált a Közkincs nevű oldalra, ahol kiváló kortárs költőkkel ismerkedett össze, majd 2005-ben Nem vagyunk egyedül címmel sci-fi novellája jelent meg az Új Galaxis magazinban. Ennek köszönhetően Katalin egy időre “beköltözött” az Alexandra könyvesboltba.

Új szerelem, a “Zoli-korszak” is kezdetét vette, ami előtérbe hozta a szerelmes verseket. A válás előtti behatárolt, súlyos problémákkal és konfliktusokkal tűzdelt élete fenekestől felfordult. 2009-ben Zoltánnal közös verseskötetet adtak ki magánkiadásban és meséi is napvilágot láttak bő háromszáz oldalon. A Főnix dala című irodalmi folyóiratban is rendszeresen publikálják alkotásaikat. 

Lennék lágy szellő, hajad simítanám,

vagy napsugár, arcod cirógatnám...

Lennék hűs patak, szomjad oltanám,

vagy falat kalács, tested táplálnám...

Lennék erős tölgy, álmod őrizném,

vagy dalos kismadár, hangod magammal vinném

 

Lennék kikötő, hol hajód horgonyozhat,

vagy acélkard, mellyel csatát vívhatsz...

Lennék városod, s te lennél bennem király,

vagy sziklaszirt, s te rám repülő sirály...

Lennék csillagod éjfekete égen,

szemedben megbújna szerényen fényem...

 

                    Németi-Vas Katalin / Lennék...

 

Idegenkedve fogadtatás

Kíváncsiak vagyunk arra, hogyan vélekedik Vaslady körmölő munkahobbijáról a szomszéd vagy a sarki fűszeres. “Általában rácsodálkoznak az emberre, ha kiderül, hogy alkot. Tapasztalatom szerint sok esetben kissé idegenkedve fogadják ezt a tényt. Így aztán meghatározó és szükségszerű olyan csoportok kialakulása, ahol az alkotás, a művészet kiemelkedő szerepet kap. Kenyérkereső munkát folytatunk, ez mellett pedig kevés alkalmunk nyílik versbarát körök, kötetbemutatók, egyéb irodalmi és művészeti események látogatására, pedig ez lenne a mi közegünk.”

A debreceni Nagyerdő ihlető hatással bír rá

Nevüket adják hozzá 

Katalin szerint ma Magyarországon bárki bekerülhet antológiába, ha megfizeti az árát, és még helyesen írnia sem kell, mert a szerkesztők kijavítják a hibákat. Persze ez színvonal csökkenést eredményez. “Nem tisztem bárki verselését véleményezni, mégis úgy látom, gyakran keveredik pelyva a tiszta betűk közé, és ez esetleg kedvét szegheti az olvasónak. Sokan a kortársak közül éppen ezért nem is adják nevüket antológiában való megjelenéshez, inkább önálló kötetekre helyeznek hangsúlyt. Azt viszont le kell szögeznem, hogy egyáltalán nem helyes, hogy a politikai élet próbál nyomást gyakorolni az irodalmi tendenciákra.”

Szimpatikus vélemény szimpatikus véleményt követ és beszélgetésünkből egész eszmefuttatás alakul ki, amelynek záró akkordja akár tankönyvi szabály is lehetne:

“Két gondolatot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy ’...versben – de természetesen más írásműre is igaz ez – tilos hazudni!’A másik, hogy ’Aszerint élj, ahogy, amiről írsz!’ Az idézetek nem szószerintiek és Pethes Mária költőnő barátnőmtől és Kovács József Hontalan roma költőtől valók. Ezzel a két haladási iránnyal tudok igazán azonosulni.”

Telitalálat. Sokan nem úgy élnek, amiről írnak vagy beszélnek és a közeg (mi) gyakran hiszünk az igazságnak álcázott felületes szavaknak.

Németi-Vas Katalin, Vaslady írásai között az Ironkate oldalon böngészhetünk. 

Titoktartásra esküdtek. Feltétel nélkül szerettek. Tisztességesek voltak. Védelmezték az ártatlanságot. Hűségesen kísérték gazdájukat. Csendes tanúként éltek parancsolójuk mellett, amíg a felnőttkor padlásra nem pakolta őket...

Valahogy így foglalhatnánk össze azokat a feladatokat és tulajdonságokat, amelyeket a mi kedves, ölelgetésre született plüssállatkáink birtokoltak. Mark Nixon, ír fotóművész nem kisebb kihívásra vállalkozott, mint újra megtalálni a régi lelkitársat a zsákba, dobozba tett, s talán el is felejtett alvós pajtásokban.

"Akkor jött ez az ötlet, amikor észrevettem, hogy a pici fiam milyen gyönyörűséggel szorítja magához plüss Nyúl Pétert és közben szopja a hüvelykujját. Feltörtek bennem az emlékek, hogy tulajdonképpen én is hasonlóan éreztem gyerekkori pandamacim iránt. Szóval felhívtam embereket, bemondattam a rádióban: jöjjenek a műtermembe az alvós kedvenceikkel. Meglepett a pozitiv fogadtatás. Miközben vártak a fotózásra, beindult a sztorizás, egész élettörténetek kerekedtek a fotóalanyok köré" - meséli Nixon az előzményeket.

Összesen 65 plüsskedvenc került lencsevégre, köztük Mr. Bean medvéje is. Néhány szeretett "havert" bemutatunk. (A kor a fotózás évére, 2013-ra vonatkozik.)

1. Aloysius

Kora : 55 év

Tulajdonosa: Garry Ryan / Babette Ryan

Garry már felnőtt volt, amikor kiskori kedvencét Aloysiusra keresztelte, az Utolsó látogatás című film hatására. (A főszereplő maciját szintén így hívták.) A mai napig látható a medve száján Garry anyukájának rúzsfoltja. Az egykori altató puszi kisfia éjjeli védelmezőjének is járt. Garry 2010-ben bekövetkezett halála után leánya, Babette örökölte a macit. 

2. Gerry, a Zsiráf 

Kora: 10 év

Tulajdonosa: Sophie Farrell

Keresztelői ajándék. Ha meghúzták a farkát még zenélt is. Sophie későbbi tanárnője kötötte a zsiráfnak ezt a kis mellényt, hogy tartása legyen a "tölteléknek" és ne essen szét. Amint az a képen is látható, a tíz év alatt igen csak sokat szeretgették.

3. Teddy Moore

Kora: 43 év

Tulajdonosa: Daragh O'Shea

Születésnapra kapott egy fontból vásárolta Daraghnak ezt a macit az apukája. Bár a medve arca úgy néz ki, mintha megégett volna, Daragh állítása szerint csak túl sokat puszilta. Éjjelente az ágy melletti szekrénykében aludt a kis kedvenc, mert tulajdonosa attól félt, hogy ha szorosan öleli magához, a végén megfullad...

4. Nyúl Péter

Kora: 10 év

Tulajdonosa: Calum Nixon

A híres nyuszi, ami ihletet adott a fotósorozathoz. Calum (a fotós fia) kapta születésekor az akkor 99 éves nagymamájától és azóta minden éjjel Nyúl Péter vigyázza a gyermek álmát. 

5. Teddy

Kora: 51 év

Tulajdonosa: Isobel Smith 

Isobel a fotóművész barátja volt és pár évvel a projekt indulása előtt veszítette életét. Testvére, Stephen hallotta a felhívást a rádióban, így került a maci a műterembe. Nixon fotózás alatt értesült arról, ki is volt a plüss gazdája anno. Teddy macit 1962-ben vásárolta a düsseldorfi reptéren Isobel édesapja. Jelenleg Isobel unokahugai Robin és Lauren birtokolják az időközben fellábúvá vált kedvencet. Senki nem tudja, miképp hagyta el a bal lábát...

6. Ted Ted

Kora: 5 év

Tulajdonosa: Freddie Bracken

Ted Ted nem egy kisméretű medve extra hosszú farokkal, csupán Freddie "amputálta" a lábait visszofogottnak nem nevezhető játék közben...

7. Brownie

Kora: 30 év

Tulajdonosa: Jenny Slattery

Világutazó maci. Bangkoktól Ballsbridge-ig sok helyen járt már. Korai éveiben sajnos a családi macska áldozata lett és a gonosz mostohatestvér sem kímélte. (Ez akár kiváló filmes ötlet is lehet...) A főiskolán kigúnyolták a szobatársak, de ő mindvégig kitartott Jenny mellett. Soha nem mosták ki. Ebben rejtőzhet az ereje. Jelenleg Jenny és férje ágyán osztozik. (Édes hármas...)

8. Bugs

Kora: 46 év

Tulajdonosa: Conor Owens / Sarah Owens

Sajnos nincs róla bővebb információnk, de talán jobb is...

9. Teddy 

Kora: időtlen / örökifjú

Tulajdonosa: Rowan Atkinson

Ki ne ismerné az alvásra hipnotizált Mr. Bean macit...

Könyv formában is kiadták a szeretett kedvenceket. A nagyon eredeti Much Loved néven futnak. 

Forrás:

Mark Nixon 
Published by Abrams Images 
© 2013 by Mark Nixon

Itt nem áll meg a történet, ugyanis a NetVax keresi a legrégebbi, legszebb, legelhasználtabb és további leglegleg plüssöket. Terveink szerint FB oldalunkon nyitunk egy mappát a beérkező fotók számára, hogy megismerjük a lelkitársakat, akik az embert védték/védik éjszakánként. Tehát minden vállalkozó szellemű és játékra nem rest olvasótól várunk képeket plüsshaverról a netvaxcsoport@gmail.com címre. Köszönjük!

Ők pedig a NetVax szerkesztők ölelgetős pajtásai:

1. Kreatív Maci

Kora: 5 év

Tulajdonosa: Bandi

Saját kezűleg készített ajándék-medve a család gyermeke számára. Bal lába került jobbra, de ez nem zavarja az esztétikát.

2. Macika

Kora: 2 év

Tulajdonosa: Virgonc

Karácsonyi extra meglepetésként került a feleséghez, de végül a gyerek szerezte meg felette a birtoklás jogát.

3. Csita

Kora: ismeretlen

Tulajdonosa: Skáccs

Zsibvásáron vette a tulajdonos 200 forintért. Nyakát utólag be kellett varrni, azóta furán áll a feje. Mosolya utánozhatatlan. 

netvaxcsoport@gmail.com 

"Úton iskolapadtól táncparketten, pult mögötti kasszákon, hotelszobák felsúrolt padlóin át monitorok mögötti asztalokig." Úton városból városba. Országból országba. Legidősebb gyermek, nővér, jó tanuló, pom-pom lány, mindig csak a vállát tartó barát, csodabogár. Kicsit izgul és feszeng. Nem árulja el az igazi nevét. Maradunk a Tisztakék Enikő megszólítás mellett...

- Ne haragudjatok, de kicsit izgulok. Egyszer kiskoromban a helyi kisvárosi tv készített velem egy interjút, miután esti mesét olvastam fel egy műsorukban, de többször is meg kellett szakítani a felvételt miattam. Azért csak kérdezzetek - kezdi a beszélgetést Enikő, mi pedig "lejátszuk"...:

Beragadtak a reggeli első pillantások a dugóban. Beszippantott reggeli bűz ébresztett, cipőtalpon nyöszörgő rágógumi, huncutul alakzatot rajzoló vizelet a betonon. Aztán egy csámpa lábpár, egy keskeny hát, megtömött táska mára, végül a sálak tengerében tovaúszó tarkó. Aztán néhány tekintet: álmos, legtöbbször sietős, arcba belefürkészős, gyereket/kutyát széltől is óvó, buszra szaladó el az utamból, az átvirrasztott éjszaka után bizonytalanul botorkáló, kábán várakozó, fontos ügyeket intéző telefonáló, még becsengetés előtt a leckét gyorsan átolvasó, magát pózba feszítő, hajat simitó, náthásan is tömegközlekedő. De a sarkon, a lépcső tetején, vagy a kapualjban ott didereg az utcával minden éjjel birokra kelő láthatatlan ember is. Tömeg. Jó reggelt.

Tisztakék Enikő / Lejátszás ismétlése

Fenn az ég Tisztakék...

Körbevesz a kékség...

Füzetek, papírfecnik, papírzsebkendők, vonat- és buszjegyek estek áldozatául a körmöléseinek. Szerette az iskolai szavalóversenyeket, esszé-és fogalmazásírásokat. Később naplót kezdett el vezetni, majd a technika forradalma után jött a blogolás. "Úgy gondoltam, jobb, ha egy helyen összegyűjtöm ezeket az írásokat, amik majd egyszer talán kerek egésszé is összeállnak. Egyúttal szerettem volna rászoktatni magam a rendszerességre. Ez egyfajta terápia is volt. Minden inspirál; például egy séta a vízparton, ahol körbevesz a kékség. Egy beszélgetés, egy mozdulat vagy egy tekintet is késztetett már írásra. Szeretek felkapni egy elejtett mondatot is, és abban megtalálni az egyébként rejtegetett valóságot. Jajj és a szerelem, az kész gyötrelem..."

Nyomtatásban még nem jelentek meg írásai, és barátainak sokáig nem árulta el, hogy egyébként "képernyőre veti" a gondolatait. Enikő - ahogy fogalmaz - intim, bensőséges, véletlenül megtalálós, belső hangon olvasós "valaminek" szánta a blogot és maga is meglepődött egyre gyarapodó olvasótáborán és a pozitív visszajelzéseken.

Csapatmunka az, amikor a szorgalmasak, a felelősségteljesek és azok, akik értenek a munkához, megcsinálják azok helyett is a feladatokat, akik lusták, kényelmesek, buták és inkompetensek. Teszik mindezt annak ellenére, hogy tisztában vannak vele, hogy kihasználják őket. Mindemellett (jobb esetben) a főnökük vállon veregeti őket, hogy ez így helyes és egy igazi csapat így működik...T

 

Tisztakék Enikő / Röviden a "csapatmunkáról"

Pom-pom lányságtól kiskosztümig

Hivatásos táncos szeretett volna lenni, sokat "rázott" erre-arra, egyetemi évei alatt pom-pom lány is volt. Végül másfelé vitte útját a sors. Dolgozott benzinkúton, érdekes emberekkel ismerkedett össze, és a diploma megszerzése után (nemzetközi tanulmányok) jött a dilemma: "Frissdiplomásként megpróbáltam kis hazánkban munkát találni, de valahogy nem akart állás kopogtatni az ajtómon. Protekció nélkül gondolom tudjátok, hogy megy ez. Adódott egy lehetőség: külföld, vendéglátás. Éltem vele és rövid időre ugyan, de ezt is kipróbáltam. Aztán hazajöttem, mert nehogymár ne találjak semmit itthon és jelenleg a közszférában ücsörgök a monitor előtt, de azt hiszem nem maradok sokáig..."

Fa leszek, amit nem fúj el minden szellő. Fa leszek, ami túlél. Fa leszek, ami növekszik, virágzik és lombjának árnyékában szívesen pihen meg az arra utazó.

Olykor gondoznak is majd, olykor meg elmennek mellettem.

Nem érzek majd haragot és elfogadom, amit az élet adott. Tudni fogom, hogy amit csemetekoromban a törzsembe véstek, az kitörölhetetlenül ott lesz velem életem végéig, mégha az évekkel enyhül is a barázdák mélysége.

Egy leszek a növényekkel, állatokkal és emberekkel, mert tudom, hogy egy a természetünk.

Erre törekszem.

 

Tisztakék Enikő / Fa leszek

Emiatt is hasznos a blogolás...

 Enikő - bevallása szerint - alig követi a kortárs magyar irodalom alakulását, viszont a blogírás révén rábukkant számára értékes zugművekre és az utóbbi időben "visszaszokott" a versolvasásra is, amit az iskolapad elhagyása óta erősen hanyagolt. "Szerintem a csiszolatlan gyémántok megtalálásához a NetVaxhoz hasonló kezdeményezések adják a legjobb lehetőséget és felületet. Úgyhogy bíztatlak benneteket, hogy folytassátok!"

Ha kíváncsiak vagyunk a rózsaszínen túli világra is, itt van nekünk Tisztakék.

Véget ért az utolsó tanóra, felszállsz a hazafelé tartó járatra, már nincs szendvicsed, történelem évszámokat nincs kedved tanulni, a matekházit pedig majd holnap elkéred a padtársadtól, párás az ablaküveg, a tájban sem tudsz gyönyörködni. Így jobb híján írsz egy verset a kémia tankönyv borítójára...

14 éves korom óta írok. Általános iskolából kijövet, a buszra felülve valami rigmus zakatolt bennem ,amire mellesleg már nem emlékszem. Ezek az első, papírra vetett versek sajnos később elvesztek, mivel középiskolában gyanútlanul kölcsönadtam őket az egyik osztálytársamnak. Legkorábbi versem, amit dátum szerint tudok 2004 áprilisi...- meséli nekünk Viczenti Mátyás, azaz Matyi, a Literarth blog szerzője.

"Csak lebegve, mint a vasárnap hajnal, hajadat fonva, mint mikor játszottál magaddal, cigarettafüstbe burkolt énedet simogatva, nedves járdák leheletét hívogatva, csak úgy gyere. Könnyeden. Ha suhansz is, kalap ne legye fejeden, hisz simogat a nyár képzete. Jólesik ilyenkor egy fekete.    Viczenti Matyi / Easy (és Faith No more) után szabadon

Persze az emlékezetes buszos hazaút óta már magáénak tudhat jópár nyomtatásban is megjelent saját alkotást. Így például a Corvin kiadó gondozásában megjelent Magyarok vagyunk Európában kötetben is publikálták versét, de a legbüszkébb arra, hogy írását beválogatták a moly.hu portál Tetovált Mementó című antológiájába. "Ez volt az első, amire azt mondtam, igen, letettem valamit az asztalra, hogy ide bekerültem". 

Még Kínában is tudnak róla...

...ugyanis megjárta Pekinget egy nyelvi ösztöndíjnak köszönhetően. Még a főiskolán kezdett el kínaiul tanulni. Egyrészt érdekelte a nyelv s kultúra, másrészt ebben látta a későbbi érvényesülési lehetőséget, a normális egzisztencia kialakítását. Jelenleg a budapesti Konfuciusz Intézet munkatársa, napi szinten használja a mandarin nyelvet és készül a felsőfokú nyelvvizsgára. "Nagyon szeretem a kínai irodalmat, de sajnos ehhez képest keveset ismerek belőle, s amit ismerek, azt is magánszorgalom révén. Jellegre az ő irodalmuk nagyon más, mivel például a ragok teljes hiánya miatt eltérő módon fejezik ki magukat." - magyarázza a kínai nyelvtan csodáit Matyi.

Ült a mólón és jött az ihlet

Borús őszi ég, egy ismeretlen ember a HÉV-en, egy fotó vagy megindító film mind-mind írásra inspirálja. Egyszer például egy balatoni stégen lógatott lábat, figyelte a barátait, amint a távolban játszottak a vízben. Született is az élményből egy "ál-haiku": "A vágyak, mint szélfútta hullámok mossák tudatom partját."

Vers és élmény szorosan kapcsolódnak egymáshoz, mégis, az élmény tudása nélkül is ugyanolyan élvezhető a mű. Legalábbis ezt már többen is említették nekem. Az írás pozitív kényszer, szerelem és megszállottság. Áthatja és kiemeli az embert a hétköznapokból. Aki jól ír, mélységekből merít és ebből a misztikus egységből hoz át valamit a mi világunkba. Jómagam úgy kezdtem el írni, hogy nem is igazán tudtam, mit csinálok, hanem csak elkezdtem, mint amikor egy gyerek magától járni kezd. Ösztönösen, a saját törvényeinek engedelmeskedve.

 

Tömegszórakoztatunk? 

- Tudjátok - kezdi Matyi - óriási szerencsére van szüksége annak, aki a szépirodalomban kíván érvényesülni. Az irodalmi élet általánosságban szólva popularizálódott, és legfontosabb a tömegszórakoztatás lett. Ha nem ezt csinálod, akkor szinte lehetetlen a helyzeted. Rengeteg az önjelölt költő, író - s akármilyen kemények is ezek a szavak - azt is bevállalom, ha én magam is az vagyok. Ugyanakkor a mai kortárs szépirodalom jobbára egy zárt kör intellektuális világa, ahova ritkán tud behatolni egy-egy természetes tehetség...

Örülök, hogy van ez a portálotok, ahol zugírókat mutattok be. Amúgy tetszik ez a szó. Lefedi a valóságot. Szerintem nagyon fontos, hogy a hivatalosnak tartott kis létszámú, országos hírnévnek örvendő írók mellett feltörjön egy "underground" irodalmi réteg is, amely közelebb áll az emberekhez...

További "mandarinos magyarságok" Viczenti Matyi blogján. 

"Kemény kétkezi munka folyik a gyárban, ahol dolgozom. Ülés nincs, a nyolc órából hét és felet simán végig lehet állni jobb helyeken. Hőség, zaj, emiatt kiabálás mindenütt. Idős asszonyok ugyanúgy - néha erősebben- harcolnak a betevőért, mint a fiatalok. Előfordul 1 tonnás paradicsompüré konténer, amiből csak erős szivattyúval lehet "kicsalogatni" az anyagot. Örömmel mondom - mint realitást - , hogy nálunk nincs tartósítás, csupán hőkezelés. Ám az erre szolgáló gépezet - a pokol kapuja- ontja a környezetbe a nem kevés, gőzzel gerjesztett hőséget. Én főleg a töltőleveket gyártom. Sablonos munka. Két hónap után most a négy napos leállást élvezem. S közben az új kötetemen dolgozom..."

Nem találunk megfelelő választ Németi Zoltán "köszöntő beszédére". Mintha az őszinte magyar (bal)sors legyintene fültövön bennünket. Pedig Zoltán megjósolta, hogy ez fog történni a gyermekkor végén:

Valamikor rég, mikor még nem volt félelem és fájdalom

egy jó szó anyámtól mindent bűnt elmosott,

amikor az álom tengerén szálltam,

s mindenütt, még a felkelő napban is az ő mosolyát láttam,

de ennek vége mindörökké, s nem sírom vissza,

az emberek miatt, akik megfeszítettek,

maguk fabrikálta kis keresztjükön,

melynek súlya annál nagyobb volt,

a társaim voltak évekig, együtt jártunk,

 s ők évezték ezt a végletekig,

valamikor rég, nem volt félelem és fájdalom,

ez volt a gyermekkor vége, de a kegyetlenség megmaradt,

a kereszt, a másság, a tudás keresztje hozzám ragadt,

cipeltem, hozzászoktam, elfogadtam

s végül felhasználtam, így élek, ez vagyok,

már nem is akarok más lenni, mert nem tudok,

de már nem feszíthetnek meg mint hamis megváltót,

inkább én feszítek meg másokat, mert elég volt, elég volt.

Mássá teszek inkább másokat,

önmagamból csinálok másolatokat,

olyat aki megért, olyat, aki már megtért,

eközben rájöttem, még mindig nem ért meg senki,

nem akar vagy nem tud,

csak sütkérezik a fényben,

jóindulattal, gyanakvóan és haszonlesően,

még nem látom a végét,

de az út egyre jobban kirajzolódik,

kezdem érteni mit akar a sors,

miért tette velem amit,

aki velem tart

nem tér vissza üres kézzel

ezt ígérhetem,

persze gazdagabb

csak néhány fontos gondolattal lesz,

mely egyszer az életet jelentheti,

s ha késő is a perc, aki hű, azt segítem

túl életen és halálon,

ezek nem csak szavak,

nem üres ígéret,

nem álom,

valamikor rég, az volt,

de most itt van,

túl csillagokon, s minden határon…

Németi Zoltán / Jóslat

"Civilben teljesen semleges pályákon mozgok, de bőséges élménycsomagokkal vagyok ellátva, hiszen magaménak tudhatok hivatásos katonai - békefenntartó pályát, betegápolást és szociális munkát, eladói, kereskedői kunsztokat. Így beavatást nyertem nem csak az élet, a más nemzetekkel való kapcsolatfelvétel, hanem bőséggel a halál titkaiba is, mely élmények rendesen vissza is köszönnek munkáimban." Zoltán könyvek között nőtt fel, párosával falta az irodalmat. 1989 és 1997 között a Kossuth Egyetem hallgatói lapjában publikált cikkeket. Írásai jelentek meg többek között az Allegória Művészeti Portál gondozásában kiadott Meridiánok antológiában. Jelenleg a Főnix dala Irodalmi Kör tagja, köteteik korlátozott példányszámú magánkiadások. Sőt, kemény dark fantasy stílusban íródott novellák is kerülnek ki kezeiből:

Az évszázad legkegyetlenebb sorozatgyilkosát készült elejteni, ezt a nemes-nemtelen vadat. Sőt. Vadállatot, mert azt aligha lehet emberi lénynek nevezni, aki áldozatai szívét eszi meg, nyersen és rituálisan. A testek körül ötágú pentagramma, a híres-hírhedt boszorkánycsillag feszült, mintegy jelezve: „Megjelöltelek”. Ennek láttán mindig halovány megérzés sejtelme birizgálta elméjét, de többre sajnos nem jutott. S volt még valami, valami mindennél borzalmasabb. A gyilkos tudatos varázst használt hogy lefedje asztrális nyomait. Így Pierre eddig egyszer sem volt képes megpillantani az arcát. Tevékenysége abban merült ki (és ő maga is…) hogy sorra-rendre ellenőrizte az áldozatokat, hátha hibázik a gyilkos. És a mai nap, amikor újabb bevetésre készült Párizs rendőrfőnökével együtt, úgy gyötörték a balsejtelmek, mint látszólag ép-egész faházat az elvetemült termeszek...

Németi Zoltán / A látnok (Részlet)

Kíváncsiak vagyunk a katonai múltjára is. 2001 nyara. Koszovó, Prishtina. KFOR főparancsnokság. Feladat: ellenőrízni és eligazítani a belépni kívánókat...

"Nem sokat ér az otthon szerzett angol nyelvtudás, itt jövök bele, sztresszben. Németek, angolok nagyon hűvösek. Viszont kedvelnek minket az olaszok és az amerikaiak is barátságosak. Franciák vagányak. Csajozós dumákat cserélünk. Ostoba vagyok és megsértek egy török tisztet. Elkottyantom magam a muzulmán háborúkról. Többet nem áll szóba velem...

Átutazunk a városon. Kint állandó népviselet a sisak, golyóálló mellény, fegyver éles lőszerrel. Minden gyerek elhanyagolt, piszkos, de vidám és tiszteleg nekünk, amit kötelező viszonozni. Országutak mentén kiégett, sorsára hagyott járművek, köztük több vöröskeresztes. Ha valami tönkremegy, azonnal otthagyják és továbbállnak...

Eljön az ősz. Szeptember 11. Már dörög is a parancs a folyosón, mindenki fegyverbe, irány megerősíteni a bázist. Mrs. Stewart ezredesasszony, a biztonsági szolgálat vezetője ( amúgy hihetetlenül magas rang és beosztás ez egy nőnek - Isten,a férfiak felett...) zokogva jön a lépcsőn: a férje a Pentagonban dolgozik...

Aztán jön a tél. Vacak karácsony. Az albán takarítónők szájukat tátják feldíszített szobáink láttán. Tetszenek nekik a miniatűr, kivilágított fák. Apró ajándékokat cserélünk külföldi barátainkkal. James Rush veterán amerikai. Végigharcolta az Öbölháborút. Családos. És depressziós. Ezért magyarra tanítjuk...Lefordítjuk neki, hogy Futó Jánosnak hívják. A viccest „vikszes”- nek ejti. Amikor aláírt fényképeket cserélünk,az övét így írja alá: „Footo Janos”. Majdnem megesszük érte. Utolsó hét. Furcsa érzés. Nagyon vágyunk haza ,de nem akarunk megválni a BAJTÁRSAKTÓL, akik sok rosszban jó társak voltak. Rengeteg fénykép és emlék marad. Hazaérkezünk. Az anyaország átéltekhez képest normális viszonyai közé..."

Zoltán, mint békefenntartó

Lapozunk tovább...:

Fegyverropogások után tollsercegés. Zoltánt vallási témák, bűn és bűnhődés, ember és isten szemszöge, a sci-fi, történelem, társadalomkritika, emberi kapcsolatok, érzelmek, világvége hangulat, önkritika és embertársai jó s rossz szokásai, beidegződései inspirálják az írásra. Sodró vehemencia jellemzi munkáit, erősen lázadó hangulatban készül a legtöbb alkotása:

Holnapután minden

másképp lesz a világban

más lesz egy falat kenyér

egy korty hegy leve

az éhezők üres

tenyere

másképp hat majd rád

más szóval szól majd arád

más lesz a levegő íze

más szemmel nézel a világra

a napfényen nyíló virágra

a gyorsan fejlődő gyermekre

megnyíló tiszta lelkére

az ősrégi káros bűnökre

a biblia értő lapjára

a jelenések könyve angyalára

a könnyű és az igaz útra

a jóból összeállított útravalóra

a homályba vesző jövőre

a múltból táplálkozó jelenre

az időt kilehellő isteni szóra

a napot fenntartó fénypontra

a sötétségre ami fényhiány

ezért nincs esélyed, Ahrimán

Jézusnak törvénye téged is elér.

Szeretet nélkül az életed mit ér?

 

Németi Zoltán / Holnapután

"Általában pozitív visszajelzéseket kapok, noha nagy megmérettetésen még nem estem át - meséli a szerző, és gyorsan hozzáfűzi, hogy legfőbb korrigálója a felesége, aki maga is író-költő. (Most elképzeltük a ragrímek vasárnapi rántott hús melletti felügyeletét...;-)) 

Útszéli, trágár és profán megnyilatkozások?

Zoltán szerint a kortárs irodalom erőteljes metamorfózison esik át, a vajúdás minden fájdalmával együtt. Vannak kiváló munkák, de olyanok is, amelyekre alpári voltuk miatt papírt pazarolni is kár, de manapság bárki bekerülhet egy antológiába, ha befizeti a fejenkénti pár kötet összegét. "Ez jó az amatőröknek, azonban rossz is, mert csökken a színvonal."

Na és a NetVax?

"Egy nagyon is szükséges "biztonsági mentés" kulturális kereső és nagyítólencsének látom, mely összegyűjti a kósza sugarakat, és lám, szerencsémre, engem is megtalált. Tehát elismerem és támogatom erőfeszítéseiteket, mert fontos a munkátok." (Köszönjük!)

Az írást, mint nyelvmentő foglalatosságot hivatásomnak és személyes harcomnak is tekintem, még ha megélhetést nem is nyújt. De ettől fontosabb az "eszme", a nyelvi kincs megőrzése, továbbvitele!- összegzi nekünk Zoltán a lényeget.

Bűn és bűnhődés-versek, sci-fi novellák, egyéb mély igazságtartalommal bíró történetek Németi Zoltán blogján.

Azoknak, akik már felhagytak a zászlólengetéssel és unják a hivatalos szövegeket, és azoknak is, akik még bíznak a reménnyel teli jövőben. Szép vers az Egy mondat a zsarnokságról és tiszteljük Illyés Gyulát, de mi a mai napon tehetséges zugművészek írásaival, zenéivel emlékezünk a múlt nagy szívdobbanásaira és a jelen - miképp is fogalmazzunk helyesen - apró sóhajaira...

Állapotainkrul

Véget ért a rend.
Az ezredéves álom végül összeomlott.
Most hajadra kend
összes eszméd! Föl nem vállal senki itt már semmi gondot.

Hazánkban nyers erőszak lett úrrá megint,
és nem hiszem, ha bármit mondok,
halk szavam megint,
mégis harsogom, sikoltom újra,
bár hiszem, hogy végleg vége,
pince mélybe, barlangodba bújva 
sem várhatsz már többé új mesére.

Igazgat minket itt a félelem,
hogy lesz-e holnap még elég az élelem,
ha bőröd színe más, mint szomszédodé lenne tán,
rád gyújtja-e házadat egy éjen, vagy egy délután.

A tőke dőzsöl. 
De más ez most, mint volt a verseny.
Eszel, ha főzöl,
de rád itt nincs már szükség,
kimondták rólad durván, nyersen.

Házadra dobnak tűzvirágot
gonosz, hazátalan bitangok,
ha mennél, hát láss világot!
Nincs, mit hátra hagysz, és fájna:
itt kell hagynod.

Nemzet voltál. Csürhe lettél,
amelynek szolga szabja meg, hogy mit szabad.
Elmúlt a nyár, megjött a tél.
Csak barlangodban visszhangozhat még meddő szavad.

Nincs itt a rend.
Sem ezredéves keresztényi már,
beléje csent 
a bírvágy mindent,
és csak dőzsöl,
amíg csak azt mondod, hogy elég,
és itt, és most megállj!

Fabijoe blogja

MC Himnusz

Isten áldd meg a magyart

jó mc-kel, bő shake-kel

nyújtsd feléje kártyán  smart,

ha küzd KFC-vel.

UTOLSÓ ÖLELÉS

Vér és hamu lassan száll le, s a szív nem csitul,
mélykék fátylán, éjféltájt a Hold elővonul.
Könnyes ágyán, felhőpárnán villám járja át,
sajgó vállát meg-megrántván kúszik, megy tovább.

Milliárdnyi csillag között arany fényözön:
csillámporos égboltra fest csóvát üstökös.
Megtört fényű holdsugárra gyermekszem tapad,
nem fogja fel, nem érti, a vér mért rá ragad?

Bomba tépte két kezét az égre nyújtaná,
szinte látja, szinte érzi, ott fenn várnak rá.
Menne már, mert fájdalmát csak anyja értheti,
menne már, de apja él és dehogy engedi.

Imádkozik egyre, egy kis csendért könyörög,
imádkozik, ne hallja már, hogy az ég dörög.
Ne hallja a haláltusát, bombarobbanást,
testvérei nyöszörgését, apja sóhaját.

Imádkozik, útja végén anyja várjon rá,
két karjába kapva, fent enyhítse bánatát.
Két karjával - ami már nincs - átölelné őt,
s letörölné anyja arcán ömlő könnyözönt.

Zsefy Zsanett blogja

Gegő Rebeka : RAJTUNK A SOR!?

 

Ma mit érez e rideg világ,

ha útjába’ nincstelen hever?

Még meddig burjánzik e gazság,

mely bárkit koldus sorba teper?

Egyre fertőz e földi pokol

a hajszolt,modern világ átka,

míg oly’ sok hamis ábránd honol,

a hitelmámor nyom a sárba.

 

Ha köddé vált a biztos hajlék,

a hányatott lét már nem délibáb;

kérészlétnek tűnnek az eszmék,

romba dőlnek az utópiák.

Hát mit érez ő, a nincstelen,

kit nyomorba tiport eme „kor”?

Ki sorsát vállalni kénytelen,

jussa a kín, s a tömény undor.

 

Rongyruhája fityeg utána,

ráncot fest arcára a nyomor,

sorvadt testét vad éhség rágja,

betevőért szennyben kotor.

Öröme tán csak a napsugár

s a havat elragadó tavasz.

Minden reménye csak kártyavár,

korcs daccá duzzad minden panasz.

Tépázott hitéből mi marad?

Képes kezét imára fogni?

Mikor nem jut minden nap falat,

miben bír még kapaszkodni?

E rút valóság mázsás súlya

nehezül sok ezrek vállára.

A tapintat az esély kulcsa,

s a megértés apró szikrája.

Egyre gyűl a sorstalan szegény,

s ha tovább szorít e galád kor,ö

rök béklyó lesz minden remény…

Ma „rajta”, holnap rajtunk a sor!

Farkas Edit : Rabok

Rabokat látok szaladni szüntelen,

Kenyerük asztalon, nincs aki megegye.

Hajszolják az időt, kergetik veretlen,

Valótlan hangján Az, gúnyosan felnevet.

Hová mész te balga, léted keresed?

Idegen országok köveit kémleled.

Otthonod elhagyottan visszavár, Te hol vagy?

Kincseid itt vannak, ezer éves porban.

Láttalak az élet színpadán játszani,

Hajlongva tapsot vársz a hibátlan szerepért.

Ujjongó közönség közt reám nem találsz,

Magányos vetkőzöd tükrében várok Rád.

Állj meg, ne keress fedezéket, hogyha

Romokban a várad évezres színpada.

Költözz el, menj, vissza ne nézz soha,

Börtönödből szabadulsz, születsz a kínokban.

VIGH RÓBERT : KOROM GONDOLATAI