NetVax

lappangó kreatív elmék és művek

Fényfűzéres eljegyzés

2014. december 23. 20:32 - NetVax

Szeretetünnepet ülünk. Dekorálunk. Díszítjük a fenyőfát és jobb helyeken díszítjük egymás szívét is. Lehet nem pontosan ilyesmire gondolt Apryl és Jon, amikor a fotósuknak azt mondták, hogy Szerelem a fényben témához igazítsa a róluk készített eljegyzési képeket. Az eredmény azonban csodálatos lett...

 

Maria Hibbs, a fotós, az egykori Kelet-Németországban született, azonban úgy hozta a sors, hogy a 90-es években Amerikába költözött. Squaresville Studios Destination név alatt fotóstúdiót nyitott többedmagával és mára már a portré-és esküvőfotózás egyik jeles képviselője. 

"Gyerekkoromban nem hittem, hogy az élet elvihet a hazámból. Imádtam nézegetni a nagymamám dobozkájában heverő régi fényképeket. Nem is volt kérdés, hogy felnőttként mivel foglalkozom majd. Időtlen szépség, őszinte történetek. Nekem ezt jelenti a fényképezés."

Kávé és házi koszt

Hibbs úgy véli, a német akcentusa és a tökéletesség iránti tisztelete párosult az amerikai vendégszeretettel és optimizmussal. Ez utóbbiból neki kicsi korában sajnos csak kevés jutott. "Számomra a nap egy jó kávéval kezdődik és a barátokkal, családdal töltött vacsorával végződik, ahol mindenki elmeséli a napi történéseket. Természetesen házi koszt mellett." - vallja magáról Maria. 

A szóban forgó fotózásnak külön érdekessége, hogy a jegyespár hölgy tagja, Apryl Ann szintén fotós. És mielőtt jönnének a képek, van nekünk egy tökéletes karácsonyi versünk, Molnár "Ciccnyog" Nikolett jóvoltából. Ciccnyog sorai pöpecül illeszkednek a képekhez:

öltöztess díszbe. kérlek. nem nagy ügy, csak úgy. tudod. érzéssel.
ahogy fűszerezed a levest vagy gyúrod a süteménybe az édeset.
de közben kóstolsz, figyelsz, mert minden új első is.
próbálgasd rám mosolyod, szavaid, találj helyet mindennek,
ha nem tetszik, cseréld ki, pakold át, szemlélj kicsit távolabbról,
s ha végeztél, vonj magadhoz, úgy dőlj hátra, elégedetten,
s én is felöltöztetlek téged. csak úgy. érzéssel.
mint amikor az utcai lámpa fényében nézed a hópelyheket,
egy darabka megszelídített sötétség, így megy ez.
s ha lebontasz egyszer, mint vízkeresztkor a karácsonyfát
és az utcára teszel, vigaszt merítek majd e szóból: örökzöld. örökzöld…
Molnár "Ciccnyog" Nikolett / Addig írj, míg friss a seb (Részlet)

Apryl és Jon fényfűzéres eljegyzése:

apryljon-engagement-12.jpg

apryljon-engagement-11.jpg

apryljon-engagement-13.jpg

apryljon-engagement-14.jpg

 

Maria Hibbs szép szavaival kívánunk mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket:

Romantikus szívem van. Hiszek a lelki társ létezésében, az igaz szerelemben, az életet változtató utazásokban. Hiszek abban, hogy senki nincs elveszve, akinek élete során vándorolnia kell.

Köszönet a forrásnak, Maria Hibbsnek!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netvaxcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr797007221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása