"Miután egyszer láttam a semmi közepén egy hatalmas bivalyt fánkot zabálni, már nem volt ugyanaz az életem" - meséli Lane Smith amerikai illusztrátor és gyermekkönyv-író, akinek több meséje is szakmai díjakat nyert.

Oklahomában született de fiatalon Kaliforniába költözött és a híres-neves 66-os úton többször is megfordult. Ezek az utazások inspirálták gyermekeknek szánt történetek írására. Miért éppen gyermekmese? "Talán a szabadságvágy miatt" - mondja. Amikor gyerekeknek írok, olyan mintha filmet rendeznék. A teljes irányítás a kezemben van. És amúgy is: lelkem mélyén még én sem nőttem fel. 

Középiskolai rajztanára ösztönözte illusztrációk készítésére, így végül művészeti főiskola mellett döntött. Tanulmányait Disneyland-ben vállalt gondnoki munkából finanszírozta. (Éppen megfelelő hely - a szerk.) Ötleteit - legyenek azok rajzok vagy mesék - éjszakánként szalvétákra rögzíti. Reggel amikor felébredek, az ágyam mellett kupacokban hevernek az ötleteim.

Felmenői cowboyok voltak. Kalapot viseltek, traktoron jártak és tanyán éltek. Ez a kölyök Lane későbbi életét is meghatározta. Ott van például Leo bácsikám, aki csirkéket tenyésztett a farmján. A Zöld Nagypapa című mesém teljes egészében Leo bácsihoz fűződő élményeimen alapul.

Bár már régóta nagyvárosban él, azonban az oklahomai általános hangulat - az ő szavait használva - az idő romantikus változata, kitörölhetetlenül beivódott emlékeibe.

Ott minden színesben zajlott. A lovaglás, pecázás, földművelés. Itt, ha végigsétálok a főutcán, olyan mintha fekete-fehér lenne a történet. Viszont képes vagyok színt vinni bele.

Csacsi esete majommal

2010-ben jelent meg az Ez egy könyv című műve, ami hat hónapig szerepelt a New York Times sikerlistáján. Az egyszerű nyelvezetű mese sokat mond a jelenkor sajnálatos állapotáról, és az illusztrációk is magukért beszélnek:

Lane Smith: Ez egy könyv (Csimota Könyvkiadó, Bp. 2012. Fordította: Szabó T. Anna)

Forrás: Bradley Morris

Fotó a szerzőről: waytofamous.com

"Apám rézműves, anyám háztartásbeli. 16 éves koromban abbahagytam az iskolát és dolgozni kezdtem. 1986-ban írtam egy könyvet, ami elnyerte a legjobb fiatal írónak járó díjat. A zsűri irodalmi keresztapának nevezett el." Így kezdődött a francia Vincent Cuvellier írói kalandozása.

Miután első regénye sikeres lett, folytatta tanulmányait, azonban nem hagyott fel munkájával sem: mezőgazdasági eszközöket értékesített. Gyalog bejárta fél Franciaországot, sátorban aludt, Bibliát olvasott. Kempingekben, bárokban, éttermekben, kicsi fesztiválokon történetekkel szórakoztatta a közönséget. "Több hónapig éltem így, aztán visszatértem a civilizációba."

A kétezres évek elején találkozott Charles Dutertre illusztrátorral, aki azóta Vincent könyveinek állandó rajzolója. Az Amikor életemben először megszülettem című, gyermekeknek szóló történet csodás ábrázolása az emberré válás folyamatának. Természetesen egy gyermek szemüvegén keresztül. (Fotó: http://www.babelio.com/)

Amikor életemben először megszülettem

A 97 oldalas illusztrált mesére véletlenül botlottunk könyvtári kalandok során és bár a teljes művet nem adhatjuk közre, de néhány kedves oldalt megosztunk:

Vincent Cuvellier

Néha vicces, néha megrendítő. Olykor erotikus, máskor filozófiai. Néma beszéd a szeretetről és veszteségről, szenvedélyről és árulásról, vágyról és vágyakozásról. Háttér nélküli, aprólékosan mintázott, elképesztően illusztrált könyv a férfi-nő kapcsolatról.

Marion Fayolle francia illusztrátor vizuális versekbe szedte a társas kapcsolatok pozitív és negatív érzelmekben sűrű rendszerét. Rajzain testrészeket mozgat ide-oda vagy helyettesít ártatlannak minősülő tárgyakkal, és így hoz létre kuncogásra vagy éppen elgondolkodásra alkalmas új képi információt. Munkája játékos. Feszültség és humor között mozog, unalmasnak semmi esetre sem nevezhető. 

Az 1988-ban született Fayolle a franciaországi Strasbourg-ban szerzett művészeti diplomát. Egyik alapítója a francia Nyctalope című illusztrációs magazinnak. Alkotásait többek között a New York Times is publikálta. 

A Darabokban (In Pieces) látványos, provokatív és többet mond ezer szónál:

Forrás: Jené Gutierrez és Maria Popova 

Marion Fayolle 

Népnevelő bájos mese két kisfiúról, akik barátokból lettek ellenségek, majd "visszabarátkoztak".

Az 1961-ben megjelent gyermekkönyv írója az amerikai Janice May Udry. (Janice első regénye - A kedves fa- 1957-ben elnyerte a legjelesebb amerikai képeskönyv díjat.) A Legyünk ellenségek! meséhez az a Maurice Sendak készített illusztrációkat, akinek az Ahol a vadak várnak című gyermekregényéből 2009-ben kalandfilmet is forgattak.

Sendak ellenségesnek cseppet sem nevezhető rajzain két kisfiú barátsága bontakozik ki. A történetről elmondható, hogy a békesség kedvéért valakinek mindig alkalmazkodni kell, azonban kellő turpisággal végül győzhet a cimboraság.

LEGYÜNK ELLENSÉGEK!

James egykoron a barátom volt.

De ma már az ellenségem.

James mindig főnök akar lenni.

James hordozza a zászlót.

James az összes krétát elveszi és nála van a legjobb ásó.

És homokkal dobál.

Amikor James a barátom volt, meghívtam a szülinapi partimra.

Mindig megosztottam vele a perecemet és az esernyőmet.

Megmutattam neki hol él a varangyos béka.

Olyan jó barátok voltunk, hogy a bárányhimlőt is együtt kaptuk el.

De most már nem szeretnék James-szel bárányhimlős lenni. Ő az ellenségem. James mindig főnök akar lenni.

Átmegyek és megviccelem Jamest. Azt hiszem beleteszem a krétáit a levesbe.

Megyek és megmondom, hogy ne engedjék Jamest suliba, mert mindig ő akar lenni a főnök. James azt hiszi hogy ő az egész suli főnöke.

Most rögtön megyek James házához és megmondom neki.

Megyek és megmondom neki hogy mostantól fogva ő az ellenségem és senki nem játszik majd vele.

Azért jöttem hogy elmondjam: többé nem vagy már a barátom! - Nos, inkább te nem vagy az én barátom!

Ellenségek vagyunk! - Rendben!

Menjünk görkorizni.

Ok. Van perecem John.

Köszönöm James!

Forrás: Brainpickings

Túrázás közben megbotlott egy régi ház romjai között. Ezt jelnek vélte. Kiderült: a ház valaha George Eastman amerikai feltaláló és vállalkozó tulajdonában állt, aki a Kodak cég alapítója volt. “Elolvastam az életrajzát és még mielőtt befejeztem volna a könyvet vagy egyáltalán sötétkamrában jártam volna, tudtam, hogy fotós akarok lenni.”

Az amerikai Cole Thompson a “botlást” követő tíz évben rengeteg fotózással kapcsolatos könyvet olvasott. Minden szabad percét a képeknek szánta. Gyakran kérdezik tőle miért csak fekete-fehér fotókat készít. “Azért mert fekete-fehér világban nőttem fel. A fekete-fehér tévében a filmhőseim fekete-fehérek voltak és a körülöttem lévő társadalom is feketékre és fehérekre osztotta az embereket. A képeim a gyermekkori világom kiterjesztései. A színek a képet rögzítik, de a felszín alatti érzést csak a fekete-fehér tudja visszaadni.”

(Fotó: http://tribmag.com/)

Foglalkozz az erősségeddel!

Thompson szerint nem lehetünk egyszerre kiváló portré vagy természetfotósok. Meg kell találni a saját stílust. Nagy lecke az élettől, hogy arra összpontosítsunk, amiben jók vagyunk és ne irigyeljük azt, amiben mások a jók. Ehhez azonban el kell engednünk a mások véleményével való örökös foglalkozást. “Nem mások kedvéért csinálom. Szóval a munkáimat két részre osztottam: amiket szeretek és amiket nem. És amiket szeretek, azokat is szelektáltam. Azokra fókuszáltam, amelyek iránt fűtött a szenvedély. Ha az emberek olyan fotóimat kedvelték, osztották meg, amiket én nem kedveltem, akkor csak az emberek hozzáállása miatt nem álltam neki ilyen jellegű fotókat gyártani. Ez aztán elvezetett a stílusomhoz. A Cole Thompson-képhez.”

 Pálmák, Rapa Nui (Húsvét-sziget sorozat)

Projektkényszer?

Eleinte volt egy listája ötven különböző projekt-ötlettel. Azonban azt vette észre, hogy soha nem volt sikeres a fotózás ha tartani akarta magát valamelyik, a listán szereplő tervezethez. “Minden számomra tökéletes képsorozat a pillanat szüleménye volt. A pillanaté, amit ott és akkor azonnal kiviteleztem. Sokan mondják, hogy projekten dolgoznak és küzdenek a motivációval. Engem nem izgat a projekt, már eleve rossz munkának tartom, ha kényszeríteni kell magamat adott témára.”

“Számomra a siker a szabad alkotás. Megélni akarom a művészetet és nem eladni. Ha hív egy kiállítóterem, azért teszi, mert szereti a képeimet. Persze a dícséret jól esik. Mindenki örül ha a közönség értékeli. Viszont ha másoknak alkotsz, akkor valami hiányozni fog. A mű nem lesz olyan erős és meggyőző. Ha magadnak alkotsz és ezért részesülsz elismerésben, az a csodálatosan extra. Úgy nevezem: a fa tetején lévő cseresznye a legédesebb.”

Thompson a fotósorozatok mellé létrejöttünk történetét is közli, így teszi emberközelibbé a vizuális információt.

 Auschwitz 14 - 2008 (Auschwitz szellemei sorozat)

"Nem állt szándékomban hogy a táborban fényképezek. Mint turista és nem mint fotós jártam ott. Az egyik kamrában az idegenvezető előadása megdöbbentett, bezártságérzet tört rám, alig kaptam levegőt, ki kellett mennem a szabadba, hogy megkönnyebüljek. Sajnos nem sikerült, mert olyan dolgok jutottak eszembe, hogy ezen a helyen ahol állok, emberek jártak, akiket meggyilkoltak. Gondoltam, ha fotózom a többi turistát, megszűnik a szorítás. Nehéz dolgom volt, mert az európaiak illedelmesen kisétálnak, ha látják hogy valaki fotóz. Mivel hosszú expozíciós idejű felvételeket szoktam készíteni, a mozgó alakok szellemekké váltak a fotókon. Ez azt az érzést adta nekem, mintha lelkeket örökítettem volna meg."

  Auschwitz 13- 2008 (Auschwitz szellemei sorozat)

 Tojás a pohárban 1968. Thompson 14 éves volt, amikor ezt a képet készítette

Gábriel arkangyal - Newport Beach, CA - 2006

"Ő Gábriel arkangyal. Newport kikötőjében találkoztam vele. Hajléktalan volt, épp kukából vadászott sült krumplit evett. Kértem segítsen nekem a fotózásban és cserébe meghívom ebédelni. Zsúfolt volt a móló és én egy 30 másodperc záridős képet akartam készíteni úgy, hogy a képről mindenki eltűnik, kivéve Gábrielt. Ő mindenképp tartani akarta a Bibliáját. Kattintgattam, kattintgattam. Az alakok Gábriel mögött azok az emberek, akik kamera szempontjából sokáig időztek a helyükön. Fotózás után bementünk egy étterembe. Gábriel steaket rendelt. Evőeszköz nélkül, kézzel ette. Megtudtam, hogy Romániából származik. Egyszerű volt és kedves és nagyon örült hogy beszélgethetett valakivel. Érdeklődtem, miképp léphetek vele kapcsolatba, hogy ha ezekből a képekből esetleg vásárolnak, a pénz őt is illeti. Azt felelte: adjam a pénzt annak, aki tényleg használni tudná mivel neki megvan minden amit szükségel. És elsétált a vagyonával, a Bibliával."

 Linnie 6 - 2008 (Linnie - egy mellrákos portréja sorozat)

"Linnie vásárolta meg Gábriel arkangyal fotóját. Linnie kemoterápián esett át és félt, hogy már egy éve sincs hátra. Arra kért fotózzam le, mert azt érezte meg kell tennie. Nekem a fotózása kényelmetlen feladatnak tűnt, mivel nagyon személyesnek, rémisztőnek véltem, ráadásul portréban sem mozgok otthonosan. Nem akartam csinálni, de Linnie hajthatatlan maradt. Csodás, bátor, méltóságteljes volt. Azt akarta, hogy a nyilvánosságnak is megmutassuk."

 Linnie 11 - 2008 (Linnie - egy mellrákos portréja sorozat) 

 Szemlecsukva 30- Ukrajna - 2008 (Szemlecsukva sorozat)

"Azt mondják a szem a lélek tükre. De mi van ha becsukjuk a szemünket? Ukrajnában töltöttem pár napot és mintegy 150 emberről készítettem fotót. Kézzel-lábbal magyaráztam el nekik, mit szeretnék. Meglepettek és kíváncsiak voltak. Amikor kamerát érzünk az arcunkban, azt mutatjuk magunkból, amit akarunk hogy belőlünk lássanak. Ez a maszk. Szóval ha a szem a lélek tükre, akkor az arc talán a tükör, amiben a belső ént vehetjük észre."

 Szemlecsukva 68- Ukrajna - 2008 (Szemlecsukva sorozat)

 Szemlecsukva 48- Ukrajna - 2008 (Szemlecsukva sorozat)

 Mosolyogj! 6-Szentpétervár-2013 (Mosolyogj! sorozat)

 Mosolyogj! - London Graduation 2 - 2009 (Mosolyogj! sorozat) 

 Elveszett bárány-Montana-2011 (Állatok sorozat)

Családi portré - Kansas - 2006 (Állatok sorozat)

 Gyárkémény és felhők-Florida-2007 (Felhők sorozat)

Forrás: Tributary

Cole Thompson

"Sokan azt mondják, hogy nem tudok mást írni, csak szerelmes költeményeket. Persze nem mindig ez az, ami táplál, de egyszerűen bennem líraibb a lírai én. Sikerült az évek során túljutnom a közhelyes-nyálas szövegeken. Van egy kapcsoló az agyamban, ami normálról költőire kapcsol." - meséli a versekhez való viszonyát Lutor Katalin, angol-magyar szakos tanárjelölt.

eltűnődtem

az ég magas s bennem nőnek

évek hónapok napok percek

szívdobogások

minden második a tiéd

vagy tizedelhetünk

a lényeg úgyis a dobbanás

a korhadás mert nem látni

mit elrejtünk

az tud csak oly nagyon fájni

halmozom

a léceket ide a fal mellé

mindegyik egy év belőlem

a következőt neked ígértem volna

de ez a léc már gyökerétől korhad

kipeckelhetem vele a szemhéjam

ha még látni akarom homlokod

s annak mélytengeri árkát

mit a ketyegés ásója kotort

éjszakánként kombinéban

elhessegetve arcodról

lényed örök ifjúságát

te így is állandó vagy

ebben a múló véznaságban

egy láng nélküli égés

az idő álló zivatarában

megválaszolatlan kérdés

hogy ha elmúlunk is

kiadod e magad hát

hogy együtt legyünk

a másikban a korhadás.

Lutor Katalin / korhad

Otthonról hozta a gyakorlatot, édesapja is fotózott. A fürdőszoba időnként laborrá alakult, hamar érdekelni kezdte a képkészítés varázslata. Érettségi után a Práter utcai fotós iskolába jelentkezett, de "akkoriban a húsz helyre pályáztak kétszázan, többnyire "csókosok", kevés esélyem volt a bejutáshoz, így a nyomdaipar felé indultam." Végül a Práter utcai intézmény is sikerült. 

Bolla László budapesti fotós a nyomdai évek után a Képes Sport hetilap laboránsa lett. "Rögtön belekerültem a mély vízbe. Nem volt gyakorlatom, csak az a bizonyos fürdőszobai előélet. Aztán bebizonyosodott: jó alapokat kaptam. Fantasztikus csapatban dolgoztam és olyan emberekkel, akikről addig csak olvastam, képeiket csodáltam. A sport is közel állt hozzám, hiszen akkor még aktívan kosaraztam az első osztályban. Úgy éreztem helyemre kerültem. Később küldtek eseményekre fotózni, rendszeresen jelentek meg képeim a lapban. Évek múltával elkezdődött a lapkiadók átszervezése, sokunknak akkor menni kellett. Kollégámmal közösen a magánszférában gondoltuk a folytatást. Lett egy kis üzlet, amiből próbáltuk a megélhetőségünket finanszírozni. Ez még a nyolcvanas években történt. Akkortájt még kicsit más volt a vállalkozás fogalma. Csináltuk, mert mégis a fotózás közelében voltunk, de ez más volt, mint a lapkészítés. Esküvőztünk, családi képeket laboráltunk. Közben a Práter utcai iskola is meglett."

 "Bebizonyosodott: jó alapokat kaptam."

- Mit jelent egy fotós számára a "nagy cégek bedarálása"?

- Láttuk, hogy a világ átalakulóban van. Még nem a digitális korszak kezdődött, de már a nagy cégek behozták a nagy teljesítményű laborokat. Mindenki fotózott, hiszen a fényképezőgépek olcsón beszerezhetők voltak. Nem gondoltuk, hogy később a telefon lesz a legnagyobb konkurencia. Nekünk nem volt elég tőkénk a fejlesztésre, kölcsönre nem akartunk gondolni. Utólag már látszik, hogy a digitális út lett a jövő. Akkor még drága volt a gép, a minősége pedig erősen problémás. Kis halak voltunk a piacon, akik nem vállalnak kockázatot. Természetes folyamat volt, ebben a formában nem tudtuk folytatni. Ekkor már családosként, gyerekekkel a biztosabb jövedelem után kellett nézni. Kapóra jött egy ismerősöm, aki nyomdai vállalkozásba kezdett. Értett az üzlethez, velem ellentétben. Tehát újra a nyomda adott egy új esélyt a biztos háttérhez. A fotózás ekkor kicsit háttérbe szorult. Az analóg világ nagyon drága lett, és nem korszerű. A digitális még nem forrta ki magát. Vártam és figyeltem, hátha eljön még az én időm, amikor újra értelmét látom a képkészítésnek. Fejben persze fotóztam, nagyon jó képeket csináltam, de azt nem látta senki. Az Internet betörésével láttam lehetőséget az ismeretek begyűjtéséhez. Figyeltem merre tart a világ, néztem melyik az az út, ami nekem megfelel. Kapcsolatokat kerestem, tanultam a digitális fotózást, az utómunkát. Rájöttem, a Photoshop ugyanaz, mint amit mi a sötétkamrában tanultunk. Így már nem is olyan rémisztő a digitális technika. A kamerák használhatóbbak, az áruk elérhetőek. Újra  belevágtam a fotózásba, de már inkább a művészeti ága foglalkoztatott. Nem a megélhetés volt a fontos, mert azt a nyomdai munkám megoldotta. Végre én, a magam örömére kerestem témát, és dolgoztam ki. Azt nem tudtam jó-e amit csinálok, kíváncsi lettem mások mit mondanak. Az Internet itt is segített.

Fotós közösségeket találtam. Először hazaiakat, de itt elég sokszor furcsa dolgokat tapasztaltam. Nem éppen kulturált módon kommunikáltak egymással, ami nem tetszett. Kimerészkedtem a nagyvilágba, ott jobb volt a párbeszéd. Nagyon sokat adott ez az időszak, de rá kellett jönnöm, egy idő után, hogy a közösségnek akarok megfelelni. Ez teljes zsákutca, mert gátol a fejlődésben. Meg kell hallgatni a kritikát, el is kell fogadni, de szelektálva. Nem mindegy ki mondja, milyen háttérrel. Ezzel a tapasztalattal, már el mertem indulni pályázatokon. Itthon is, külföldön is fogadtak el képeket, ez már jó visszaigazolásnak számított. Megerősített, de tudtam a tanulásnak soha nem lesz vége.

Bolla László: Sikoly 

Bolla László: Kamra

Bolla László: Füstkarikák

- Van-e konkrét téma, ami mint állandó megjelenik a munkája során?

-  Főleg olyan dolgokat keresek fotózás közben, amelyek eltérnek a megszokottól. Mindenki látja, mégis csak a fotó szembesíti a látvánnyal. Tulajdonképpen megfigyelő vagyok, és képet készítek belőle. Lehet, hogy csak a hangulatát közvetítem a látottaknak. A téma teljesen változatos, a dokumentarista megközelítés sem áll távol tőlem. A riporteri múltam sokszor előtérbe kerül, de az utómunka során a hangsúlyok sokat változnak a képen. A monitor előtt a kép még sokat formálódik. A fények hangolásával a téma kiemelődik, erősíti a gondolatot, a látványt, amit mutatni szeretnék.

Szemezgetés Bolla László munkáiból:

• Magyar Művelődési Intézet Utazás a világ körül -2006/2007/2008- Különdíj/2009
• André Kertész fotópályázat Szigetbecse 2009. Ezüstérem
• André Kertész fotópályázat Szigetbecse 2010. Szegénység és kirekesztettség -I. díj
• Magyar Sajtófotó Kiállítás Nemzeti Múzeum 2011-2013
• HírTV és a Magyar Nemzet közös fotópályázata 2010 „Ami a hírekből kimaradt”
• Mai Manó Ház/ Indafotó 2011
• Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás /Magyar Művelődési Intézet Corvin tér 2011-2012
• Perlensis Fotószalon 2014.

Bolla László: Portrék Erdélyből

Bolla László: Face Team

Bolla László: Füstalagút

- Mit gondol a szakmabeliek pillanatnyi boldogulásáról, a szakma jövőjéről?

- Nagyon sok képet nézek, igyekszem figyelni a világ fotósainak munkáit. Kortárs képek mellett a régi mesterek  dolgait is keresem, sokat lehet tanulni belőlük. Rengetegen fotóznak, nehéz ebből a tömegből kitűnni, figyelemre méltót alkotni. A jó felszerelés már nem elérhetetlen, de ez még nem garancia semmire. Jók a képek, de sokszor nem fog meg semmi, amit látok. Szép a kép, de unalmas, vagy egyszerűen csak egy képeslap, nem közvetít semmit. Valami pluszt keresek, és ez a saját képemre is vonatkozik. A sok kép mellett kevesen törekszenek az egyediségre. Valahol láttak valami szenzációs képet, azt akarják megismételni, vagy legalábbis hasonlót csinálni. Nehéz újat alkotni, hiszen szinte mindent megcsináltak már. 

 Bolla László: Különc

Bolla László: Presszó

Bolla László: Szimpla lépcsőház

Bolla László: Szellemlovas

Bolla László: Háziáldás

Bolla László: Canon

A közösségek tagjai egymásnak akarnak megfelelni, ez pedig egy gyors fejlődést követően zsákutcában végződik. Hasznosak ezek a közösségek, segítenek átlendülni a holtpontokon, inspirálóak, ha jól működnek. Mindenkinek a saját stílusát kell megtalálni, ebben  viszont  magára marad az alkotó.

 

Bolla László

Gyerekkora óta különböző hangszereken zenél, szavalóversenyek és versmondó találkozók állandó résztvevője és sikeres szereplője. Belekóstolt a színjátszásba is. Akkor más világát fejezte ki magán keresztül, most a sajátját tárja az olvasók elé. Cserményi Zsombor angol és ének-zene szakos leendő tanár vall írásról, hitről, igazság kincseiről.

„Sok ismerősöm meglepődött, hogy nem a magyar szakot választottam, hiszen szülővárosomban, Ajkán, nevemet hallva sokan talán a szavalói, színjátszói tevékenységemre, esetleg Kazinczy-érmemre gondolnak először. Döntésem okait nem fejteném ki. Úgy érzem a verselésre fordított idő meghozza gyümölcsét, folyamatosan fejlődöm. Egyre erősebb nyelvet használok és szerencsére kevésbé izzadságszagúak a verseim, mint korábban. Nagy terveim vannak még az irodalomban és zenében egyaránt, és hiába áll még előttem sok idő, a töredékét sem tudom majd teljesíteni. Szerencsésnek mondhatom magam. Van mivel foglalkoznom."

Ma hadd ébredjek arra,
hogy az ágy sarka ropog,
hogy mezítláb rám találsz
s e végigesett testen
keresel kis léket! Halász,

fogd meg - mint ki éhezik -
és ne üvölts, ha szétnyes
betevőd, barbár vágyam!

Ma hájamból hajtogass
egy kétszemélyes lepedőt!

Cserményi Zsombor / Szabad itt egy hely

Javítani a saját kertünkben

Szüleitől gyakran kap visszajelzést, a közösségi hálózaton pedig vegyes érzelmekkel fogadják verseit. Tagja a szombathelyi SEK Irodalmi Műhelynek. Az irodalomban munkálkodó társak véleménye nagy segítségére van. Nem riad vissza a kritikától, ugyanakkor a dícsérettől sem "száll el". "Számomra felfoghatatlan a teljes elégedettség. Mindig van mit csinálni, mindig van mit javítani, jobbítani. Főleg a saját  kertünkben."

Jelentek meg versei a Savaria University Press által kiadott Parazsak című szépirodalmi antológiában, a Pólus Kulturális és Sport Egyesület Isten, Haza, Család című antológiájában, és a Poet.hu weboldalon is aktív szerző. 

 

I.
Már az ég sem bízik.
Belém törődött.
Szemekből csak szürke vád.
Lent a csigák kutatnak,
eszeveszetten,
hátha…
S tán ma ők is lefelé néznek:
Nézd meg!
Magad.

II.
Minden lépés félelem.
Az életem elköltözött,
s beöltözött a sárba, rág.
Gyávaság az én nevem.

III.
Az út menti fűzfa ága
lustán libben meg.
Tán ridegnek kéne lennem.
Mert velem él a „nem-nem”,
és a „soha”.
Noha néha tévedtem,
van még itt más is
- nem véletlen -,
aki alkalmaz.

Kérlek,
Uram,
irgalmazz!

 

Cserményi Zsombor / Visszaverődés

Nem elég jónak lenni

Zsombor szerint a kortárs szerzők helyzete nem kilátástalan, mivel van igény az irodalomra, különösen a "lángoszlopokra". Számára Závada Péter az egyik ilyen oszlop. Sokan szomjaznak az újra és értékesre. Azonban az ismertté váláshoz nem elég jónak lenni. Két út járható: az egyik rövidebb, és a jó kapcsolatoktól függ, míg a másikhoz nem árt, ha kiváló szerzők vagyunk, és le tudunk tenni pár száz nagyszerű verset az asztalra.

Távol áll tőlem, hogy verseimben világmegváltó ideológiai és politikai témákat, romantikus témákat feszegessek. A szóba vetett hit pusztán egy jogosítvány a lírához, amit ki-ki másképp szólaltat meg.

Célom, hogy csak olyan munkákat adjak ki kezemből, amik huszadik olvasásra is kielégítőek. És mi lehetne fontosabb? Legyenek igazak.

 Cserményi Zsombor

Ötéves korában kitalált egy mesét az összetört marcipáncicáról. Ahogy megtanult olvasni, a képzelete is szárnyalni kezdett. Például átköltötte a János vitézt - ahogy mondja - totál öntudatlanul, füzet hátuljába, szakadt fecnire irogatott. Tizenhat volt amikor első szerelmes versét költötte. "Azóta nem írok verset, mert még rosszabbul megy mint a próza."

(Reméljük a szerelem is megy - a szerk.)

Hamana Mátyás spontán ír, nagyon impulzívan. Állítása szerint ha van is ötlet de a körülmények nem jók, akkor később már nem tudja visszahozni azokat a gondolatokat. "Az irodalom mindig közel állt a szívemhez. Szeretem csinálni, csiszolgatni az eszközeimet a megdöbbentéshez és jó érzés látni ahogy visszaolvasom a firkálmányaimat, hogy igenis fejlődtem." 

Hamana Mátyás

...Majd egy arc nélküli alak sétált a lángoló romok közé. Fekete ballonkabátját levette,

felakasztotta egy fehéren izzó fogasra ami a márványpadlóból emelkedett ki, majd kimérten

feltűrte obszidián színű bársonyinge ujját. Csontokból faragott sétapálcáját egyenesen a tömör

padlóba döfte majd kecsesen rádobta végére keménykalapját. Tenyereit összedörgölte és egy

könnyed mozdulattal kiemelt a padlóból egy besüllyesztett csatornafedelet. Amint a nehéz

fémlap súlyosan kongott párat ahogy néhány lépéssel arrébb földet ért megindult a zúgó áradat

lefelé a lyukon. Kéken-vörösen izzó örvényként szakadt bele az ürességbe minden ami csak

körülötte volt. Az olvadozó törmelék, a párolgó könyvek és a madarak apró szilánkjai mind

megállíthatatlanul száguldottak a csatorna feneketlen űrje felé. Amikor már a fény is csak

komótosan mézként folyt bele utolsó cseppjeivel a semmibe, az arcnélküli felkapta kalapját,

vállára vetette a kabátot és botjával kezében belélepett az ürességbe. Csend lett és sötét. Az

irdatlan nagy pusztulás ami oly hosszú idő alatt teljesedett be, egy pillanatig tartott eltüntetni,

hogy helyett adhasson a végtelen sötétnek amely talán egyszer egy új fény pusztulásának lesz

pódiuma.

 

Hamana Mátyás / Epemókus

"Nem reklámozom széles körben"

Blogja nincs, mivel kevés olyat ír, amit mindenkivel szívesen megosztana. Az Epemókus tizenhét éves korában, egy álom alapján született. Egy novelláskötete epilógusának szánja. Minden alkotását igyekszik kicsit úgy alakítani, hogy beleférjen abba a világba, ami anno elképzelt.

Nem szakmája az írás, szerinte éhen is halna ilyen írói termékenység mellett. Angol- biológia szakos tanárnak készül és angol nyelven is próbálkozik irodalommal. Szobájában szanaszét hevernek novellái, egyszer talán összegyűjti és kötetbe rendezi. "Elég beteg dolgokat írok, ezért nem reklámozom széles körben."

It all started when the rain stopped

Tapping on my car’s hood

After some thinking I hopped

Out of the vehicle and ran to the woods.

As the liberating freshness of the wet, earthly post-rain scent

sped its way through my lungs vents

I felt free.

Jumping in puddles with both feet

and feeling the wet bark of an old tree

dancing, laughing, singing and screaming.

But why the screaming when I’m so happy and free?

Walking back to my car on a misty path I lost my bearings

as I saw my wife from the distance in front of my car lying, bleeding.

The fragments of her skull, piercing ivory-white fangs in the mud

and her unrecognizeably distorted face, which had lost it’s former beauty, staring at me,

peeling off the last layers of my sense of reality, made me jump out of my skin with an infuriatingly

absurd

vision of her crawling towards me.

And I ran to the car and did not stop my legs ’till the satisfying

crunch calmed my nerves.

I stopped the engine and hopped out of the car.

Everything is so clean, the woods the air the trees!

Bam-badoom, badoo-badoo-badoo badoom ba-pam.

Felkötni a gatyát

Mátyás egyszer elment a szombathelyi SEK Irodalmi Műhelybe, felolvasta irományait és a hallgatóság pozitívan fogadta. Úgy véli, hogy a kortárs szerzők dolga remek, mindenki megtalálhatja a közeget ahol szükség van rá. 

"Nem kell kiadókkal bajlódni, mert e-bookot csinálhat bárki, viszont ha ebből meg akar élni Magyarországon, felkötheti a gatyáját. Sajnos a mainstream telítve van Oravecz Coelhókkal, amik elég jól ellopják a reflektorfényt. De hála istennek sokan írnak, sokan gondolkoznak és sokan érdeklődnek az enyém és a nálam fiatalabb korosztályban is. A művészet majd akkor veszik ki, amikor az ember lélegezni sem akar már."

 Hamana Mátyás

"Kalandos úton sodort az élet a versek és novellák világába. Jártam földrajz szakra, dolgoztam bútorgyárban, erdőn, rendőrségi hívásfogadónak is kiképeztek, érdekelt a katonai pálya, de még biológus is szerettem volna lenni, majd magyartanárnak adtam be a jelentkezésemet. Az egyetemen kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. Itt van egy tágabb közeg, aki értékeli." - vallja Kocsis Marcell szombathelyi egyetemista, a SEK Irodalmi Műhely egyik alapítója.

Kocsis Marcell

Szülei mindig tehetségesnek tartották és baráti köréből is sokan érdeklődnek írásai iránt. "Persze vannak, akiket nem érdekel, de így van ez rendjén. Itt az egyetemen nagyobb az irodalmi élet, működik slam kör, a Műhely, foglalkozunk egymás művészetével. Sok pozitív visszajelzést is kapok, ami nagyon inspiráló erővel bír." 

fűszálak hegyén heverek

élő szemfedőm hajad

s én? egy bolond,

ki bolondul

szeplőd csillag-tenger

elmosta összes partomat

messzi mélyről harang

kondul …

mondd el,

temetnek vagy keresztelnek?

 

Kocsis Marcell / Fűszálak hegyén

Újragyúrni szellemet, lelket

Versei és novellái jelentek meg két egyetemi antológiában és a Vas Népe napilap is közölte írásait. Marcell kedvencei között említi József Attilát, Kosztolányit és - ahogy mondja - "a lelkünket és a szellemünket is újragyúrják ezen költők sorai" és mindig talál bennük olyan gondolatot, ami miatt megéri folytatni az írást.

"Nincsen saját blogom, nem érzem szükségét, nem vagyok hozzá elég termékeny, hogy folyamatosan tartalommal töltsem meg. Legnagyobb rossz tulajdonságom is az írásra való restség, sajnos." (Legyen Marcell, legyen saját blogod! - a szerk.)

Kortárs irodalommal kapcsolatban optimista. Szerinte a fiatalok igen is olvasnak, írnak, figyelnek és gondolkodnak, nem kell hinni a sztereotípiáknak. Előbb vagy utóbb ebből a generációból is kiemelkednek azok, akik majd átveszik a magyar irodalom stafétáját. Hasonlóan ki fognak termelődni a festők, szobrászok, zenészek is, csak sok-sok lendület és energia kell hozzá. 

letelt az ígért pillanat

megtelt a repedés az eresz alatt

fázom én s habos-füstös köpés

ring lassan a pocsolyán

egy amőbának épp megfelelő

farkas alakú bárányfelhő

 

Kocsis Marcell / Júniusi eső

SEK Irodalmi Műhely

Marcell és Lutor Katalin szaktárs s barát közreműködésével 2015 tavaszán alakult a szombathelyi egyetemen az a Műhely, ami megszólítani és összefogni kívánja az irodalom iránt érdeklődő, alkotó helyi egyetemistákat, fiatalokat, hogy inspirációt, bátorítást és kellemes perceket szerezzenek egymástól, egymásnak. Őszi programjaik között több vendégelőadás is szerepel.

"Érdekesnek tartottam - kezdi Marcell -, hogy a zugművész kifejezést használjátok. Bátrak vagytok. Ezt sokan akár pejoratívnak is mondhatnák. De szerintem a zugművészekből lesznek a nagy és halhatatlan költők, írók is."

Inspirál a szólás vágyja, az erős érzelmek megélése, más költők. Talán a fontossági sorrend is jó. Azt szeretném ha figyelnének arra, amit mondani szeretnék, ha örömük telne benne az olvasóimnak. Ez nem feltétlenül boldog örömet jelent. Sötét élvezetet vagy borzongást is szeretnék nyújtani.

Kocsis Marcell