Otthonról hozta a gyakorlatot, édesapja is fotózott. A fürdőszoba időnként laborrá alakult, hamar érdekelni kezdte a képkészítés varázslata. Érettségi után a Práter utcai fotós iskolába jelentkezett, de "akkoriban a húsz helyre pályáztak kétszázan, többnyire "csókosok", kevés esélyem volt a bejutáshoz, így a nyomdaipar felé indultam." Végül a Práter utcai intézmény is sikerült.
Bolla László budapesti fotós a nyomdai évek után a Képes Sport hetilap laboránsa lett. "Rögtön belekerültem a mély vízbe. Nem volt gyakorlatom, csak az a bizonyos fürdőszobai előélet. Aztán bebizonyosodott: jó alapokat kaptam. Fantasztikus csapatban dolgoztam és olyan emberekkel, akikről addig csak olvastam, képeiket csodáltam. A sport is közel állt hozzám, hiszen akkor még aktívan kosaraztam az első osztályban. Úgy éreztem helyemre kerültem. Később küldtek eseményekre fotózni, rendszeresen jelentek meg képeim a lapban. Évek múltával elkezdődött a lapkiadók átszervezése, sokunknak akkor menni kellett. Kollégámmal közösen a magánszférában gondoltuk a folytatást. Lett egy kis üzlet, amiből próbáltuk a megélhetőségünket finanszírozni. Ez még a nyolcvanas években történt. Akkortájt még kicsit más volt a vállalkozás fogalma. Csináltuk, mert mégis a fotózás közelében voltunk, de ez más volt, mint a lapkészítés. Esküvőztünk, családi képeket laboráltunk. Közben a Práter utcai iskola is meglett."
- Mit jelent egy fotós számára a "nagy cégek bedarálása"?
- Láttuk, hogy a világ átalakulóban van. Még nem a digitális korszak kezdődött, de már a nagy cégek behozták a nagy teljesítményű laborokat. Mindenki fotózott, hiszen a fényképezőgépek olcsón beszerezhetők voltak. Nem gondoltuk, hogy később a telefon lesz a legnagyobb konkurencia. Nekünk nem volt elég tőkénk a fejlesztésre, kölcsönre nem akartunk gondolni. Utólag már látszik, hogy a digitális út lett a jövő. Akkor még drága volt a gép, a minősége pedig erősen problémás. Kis halak voltunk a piacon, akik nem vállalnak kockázatot. Természetes folyamat volt, ebben a formában nem tudtuk folytatni. Ekkor már családosként, gyerekekkel a biztosabb jövedelem után kellett nézni. Kapóra jött egy ismerősöm, aki nyomdai vállalkozásba kezdett. Értett az üzlethez, velem ellentétben. Tehát újra a nyomda adott egy új esélyt a biztos háttérhez. A fotózás ekkor kicsit háttérbe szorult. Az analóg világ nagyon drága lett, és nem korszerű. A digitális még nem forrta ki magát. Vártam és figyeltem, hátha eljön még az én időm, amikor újra értelmét látom a képkészítésnek. Fejben persze fotóztam, nagyon jó képeket csináltam, de azt nem látta senki. Az Internet betörésével láttam lehetőséget az ismeretek begyűjtéséhez. Figyeltem merre tart a világ, néztem melyik az az út, ami nekem megfelel. Kapcsolatokat kerestem, tanultam a digitális fotózást, az utómunkát. Rájöttem, a Photoshop ugyanaz, mint amit mi a sötétkamrában tanultunk. Így már nem is olyan rémisztő a digitális technika. A kamerák használhatóbbak, az áruk elérhetőek. Újra belevágtam a fotózásba, de már inkább a művészeti ága foglalkoztatott. Nem a megélhetés volt a fontos, mert azt a nyomdai munkám megoldotta. Végre én, a magam örömére kerestem témát, és dolgoztam ki. Azt nem tudtam jó-e amit csinálok, kíváncsi lettem mások mit mondanak. Az Internet itt is segített.
Fotós közösségeket találtam. Először hazaiakat, de itt elég sokszor furcsa dolgokat tapasztaltam. Nem éppen kulturált módon kommunikáltak egymással, ami nem tetszett. Kimerészkedtem a nagyvilágba, ott jobb volt a párbeszéd. Nagyon sokat adott ez az időszak, de rá kellett jönnöm, egy idő után, hogy a közösségnek akarok megfelelni. Ez teljes zsákutca, mert gátol a fejlődésben. Meg kell hallgatni a kritikát, el is kell fogadni, de szelektálva. Nem mindegy ki mondja, milyen háttérrel. Ezzel a tapasztalattal, már el mertem indulni pályázatokon. Itthon is, külföldön is fogadtak el képeket, ez már jó visszaigazolásnak számított. Megerősített, de tudtam a tanulásnak soha nem lesz vége.
Bolla László: Sikoly
Bolla László: Kamra
Bolla László: Füstkarikák
- Van-e konkrét téma, ami mint állandó megjelenik a munkája során?
- Főleg olyan dolgokat keresek fotózás közben, amelyek eltérnek a megszokottól. Mindenki látja, mégis csak a fotó szembesíti a látvánnyal. Tulajdonképpen megfigyelő vagyok, és képet készítek belőle. Lehet, hogy csak a hangulatát közvetítem a látottaknak. A téma teljesen változatos, a dokumentarista megközelítés sem áll távol tőlem. A riporteri múltam sokszor előtérbe kerül, de az utómunka során a hangsúlyok sokat változnak a képen. A monitor előtt a kép még sokat formálódik. A fények hangolásával a téma kiemelődik, erősíti a gondolatot, a látványt, amit mutatni szeretnék.
Szemezgetés Bolla László munkáiból:
- Magyar Művelődési Intézet Utazás a világ körül -2006/2007/2008- Különdíj/2009
- André Kertész fotópályázat Szigetbecse 2009. Ezüstérem
- André Kertész fotópályázat Szigetbecse 2010. Szegénység és kirekesztettség -I. díj
- Magyar Sajtófotó Kiállítás Nemzeti Múzeum 2011-2013
- HírTV és a Magyar Nemzet közös fotópályázata 2010 „Ami a hírekből kimaradt”
- Mai Manó Ház/ Indafotó 2011
- Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás /Magyar Művelődési Intézet Corvin tér 2011-2012
- Perlensis Fotószalon 2014.
- Mit gondol a szakmabeliek pillanatnyi boldogulásáról, a szakma jövőjéről?
- Nagyon sok képet nézek, igyekszem figyelni a világ fotósainak munkáit. Kortárs képek mellett a régi mesterek dolgait is keresem, sokat lehet tanulni belőlük. Rengetegen fotóznak, nehéz ebből a tömegből kitűnni, figyelemre méltót alkotni. A jó felszerelés már nem elérhetetlen, de ez még nem garancia semmire. Jók a képek, de sokszor nem fog meg semmi, amit látok. Szép a kép, de unalmas, vagy egyszerűen csak egy képeslap, nem közvetít semmit. Valami pluszt keresek, és ez a saját képemre is vonatkozik. A sok kép mellett kevesen törekszenek az egyediségre. Valahol láttak valami szenzációs képet, azt akarják megismételni, vagy legalábbis hasonlót csinálni. Nehéz újat alkotni, hiszen szinte mindent megcsináltak már.
Bolla László: Presszó
Bolla László: Szimpla lépcsőház
Bolla László: Canon
A közösségek tagjai egymásnak akarnak megfelelni, ez pedig egy gyors fejlődést követően zsákutcában végződik. Hasznosak ezek a közösségek, segítenek átlendülni a holtpontokon, inspirálóak, ha jól működnek. Mindenkinek a saját stílusát kell megtalálni, ebben viszont magára marad az alkotó.
