Idős szülőkről gondoskodik. Elvégzi a napi teendőket. Egyengeti érettségi előtt álló kamasz fia útját. Megtesz mindent, amit egy anyának meg kell tenni. Családot összetartó háttérmunkás, aki tyúkanyó szerepét tölti be és nélküle nehezebben pörögne a kerék. Mosolygunk, amikor azt mondja, hogy ő csak egy átlagos kis körmölő, pedig ütősen tudja versben visszaadni a hétköznapi életet:
Egy rendes kerékvágást szeretnék:
megdolgoztam érte, de elérhetetlen.
Tűnik, olyan, mint az idő,
nem érem utol már soha,
sovány a vigaszok temploma.
Szeretnék egy saját kocsit:
bronz-metál limuzint.
Lehetne már nagyobb vonzásban
a hatalom, de uralom magam.
Ledőlnek sorban korlátaim,
haladok, de kizökkentenek
az útelágazások, kanyarok;
lépésben a kocsisor és türelmetlenek
- a dolgozó ember váltó lovakon -
egyszer majdcsak kifut vonatom.
Te is közöttük, de messze kilógsz a sorból,
fénylik a hajad, illatod - csak én érzem,
innen a parkolóból -
lerakom pár pillanatra... csomagom.
Lukács Mária / Vonzásban
Mária, a körmölő "Tyúkanyó"
Múzsa csókja
"Amatőr versírónak nevezném magamat. 2008 decemberében érintett meg a múzsa szele és napvilágot látott első versem. Az írás hobbi az életemben, de nagyon szeretem és izgalommal tölt el mindig, ha jön az ihlet. Kipattan a fejemből két jó mondat, sokszor ez már elég is, hogy egy új vers megszülessen. Ha el tudok vonulni , előbb utóbb összeáll és képbe kerülök Én." - meséli lelkesen férjezett nevén Schuppauer Józsefné, aki kész alkotásait időnként felolvassa a környezetének, bár - ahogy fogalmaz - különösebben nem kíváncsiak rá és ő értetlenül áll néha a helyzet előtt. "A közegem nem díjazza a körmölős tevékenységet, sőt inkább szeretnének eltéríteni tőle, azonban számomra egy misztérium, hogy szavakból és érzéshegyekből kialakul egy rímelő kis csoda. Nekem ünnepet jelent az alkotó munka."
Olyan vagyok, mint egy kapszula:
zöld vérből, lágy testben ereklye;
erőltettek, ide-oda tettek - fűnek-fának;
megszülettem - kék vér nélküli
rokonságban, hol egy-két bála állott
az udvaron és sok keresztanya,
kik ölükbe soha nem vettek,
meghaltak már, csak a fénykép él,
rajta álltak sorban, mint sok idegen...
játszóterem olykor a határ volt.
Börzsöny lábánál szelíd lanka -
Társa volt a neve, rajta dolgozott
régen nagyapám, nem volt ispán,
fogta a kezem, nem volt még celeb
csak huzavona, saját hasznát húzta ő is,
mindenki, mint Isten fia, ki derült égből,
szűzanya méh' ből közénk állt,
hogy vállára vetett kereszttel mentse,
mi menthető - lehet az egész világot,
hogy szelídség legyen és szellemerő?
Keresztet ácsolni, gáncsolni -
másokra mindig maradt erő,
lekörözni, gallyazni, mint egy üres
temetőt, mert mindenki ott végzi -
a halál eljő - akkor majd Isten kérdez:
voltál-e nyerő - adtál menedéket,
nyújtottad-e kezed, fénylett-e a szíved?
mindent megpróbáltam... tettem érted,
végül neked adom a szívem.
Lukács Mária / Olyan vagyok
Öt év után korona
Verseit leánykori nevén publikálja. A poet.hu oldalon is regisztrált tag, de saját blogot is vezet Egymásért címmel. Nem rajong a "depis" írásokért, inkább az arany középutat kedveli. 2013 decemberében jelent meg erdélyi barátnőjével Péter Éva Erikával közös kötetete, a Holdvirágok. "Szerettem volna az első öt éves ciklusomat lezárni és megkoronázni egy kötettel. Kitartásom volt a hű barátom. Addig-addig ügyeskedtem míg meglett." - emlékezik vissza a tavalyi karácsonyi időszakra Marika.
Pezsgés van, csak az olvasó kevés
Marika szerint a határon innen és túl pezsgő irodalmi élet van, csak azok köre szűk, akik verseket olvasnak, de mindenki megtalálja a kedvére valót. "Rengeteg oldal van, akik támogatják - akár kezdő szintről is - a verselni szerető embereket. Rengeteg pályázati lehetőség is van, ahol szintén szárnyakat lehet bontani."
Korábban nem voltam olyan nagy verskedvelő, majd szép lassan életem részévé vált és egy másik dimenzió tárult fel előttem, hogy így is lehet "önkifejezni" . Életem egyik szép korszaka kezdődött el "vénségemre".
