NetVax

lappangó kreatív elmék és művek

KáVé varázsigék

2014. szeptember 02. 11:35 - NetVax

Volt egy tizennégy éves kamasz, aki megértést próbált keresni a világban, csalódott a szerelemben, nem talált oltalmat sehol. Végül belátta: csak önmagára számíthat igazán. Papírt, tollat ragadott és írni kezdett. Mi lett az eredmény? Kiadott verseskötet...

kiss_viktoria033.jpg

Emlékszem, mennyire utáltam eleinte az irodalom órákon való verselemzéseket. Nem láttam bennük értelmet. Aztán ahogy elszakadtam a középiskolai évektől, úgy talált rám egyre inkább a versek szeretete. Sokszor átélt magányos órákon egyszer csak felsejlett egy-egy rég olvasott idézet, én pedig kaptam az alkalmon, és mint varázsigét mormoltam őket, hogy megnyugtassanak - meséli nekünk KV, vagyis Kiss Viktória, a civilben idegen nyelvi kommunikátornak készülő tollforgató. 

Néha órákra távolt maradt a hasonló korú társak szokásos életétől, hogy dolgozzon álmain: érzéseket karcoljon papírra. 

"Gondolataimban még néha nálad járok.

De más mellett fekszem. Mással hálok.

Megszerettem. Tagadni nem fogom ezt.

Nekem megváltás, hogy eljött. Neked kereszt.

 

Sokszor korbácsoltál a szavaiddal. Itattál a vággyal.

Majd úgy bántál velem, mint egy antik tárggyal

Félre dobva őrizgettél, én voltam az a bizonyos mérce.

Néha eltűnődöm azon, vajon önmagamért szerettél-e?

 

…Vagy, mert kellett egy különlegesnek bélyegzett lélek.

Gondolataimban még van, hogy tékozlom hozzád, s érted.

Tény, hogy nem vagyok erről a földről való.  Fentről szállok alá.

Csak egy kóbor testté lettem itt lent. Te lettél égő fájdalmammá."

Kiss Viktória (KV) / Tékozló Gondolat

 

Egy számára kedves irodalomtanár is ösztönözte az írásra, míg végül a kis füzetbe rejtett alkotások tizennyolc éves korában Pillanat című verseskötetében jelentek meg. 

Mert bár a pillanat, mint minden más, elmúlik, határt szab neki az idő, de egy csöppnyi tér elég neki ahhoz, hogy éreztesse velünk az örökkévalóságot.” 

Előszó a Pillanat kötetből

Viktória jelenleg MegtalÁLOM címet viselő regényén dolgozik. Főhőse egy önmaga ellen folyamatos harcban álló és saját szabadságát kereső hölgy (talán maga KV?;-)), aki próbál értelmet találni az élet útvesztőiben. "Érzékeny lélek vagyok, de mindezen törékenység ellenére, ha látom a célt, a legerősebbé tudok válni. Megtanultam azt is, hogy az élet soha véget nem érő szenvedések sorozata. De ha nem szenvednénk, hogyan tudhatnánk mi a boldogság titka? " - kacsint ránk huncutul Viki és már indul is újabb kihívások felé.

Blogjában érdemes kalandozni.

Szólj hozzá!

Én, a rőzsegyűjtő robot

2014. augusztus 29. 13:59 - NetVax

Betegesen jópofa, és meg lehet belőle élni. A philadelphiai születésű művész, Thomas Jackson professzionális szinten műveli a sci-fi irodalom és film ötvözte történetmesélést. A Robot címet viselő fotósorozata méltán lett az amerikai galériák egyik nagy kedvence, holott még maga a mester sem gondolta volna, hogy sajátos könyvet is készít majd a magányos robotról...

Úgy döntöttem, építek egy robotot és köréje egy teljes történetet kreálok. Jelen esetben - találó módon -  Robot képviseli a nyughatatlan embert, aki mindig harcban áll az Anyatermészettel: csodálja de fél is tőle, tiszteli és megveti, a végén pedig a természet mindent visszavesz, amit mi rosszul csináltunk. - magyarázza Jackson A Robot sorozat elméleti hátterét.

Robotunk utolsó napjait éli egy poszt-apokaliptikus helyen. Rőzsét gyűjt, ruhát mos, fát vág, mint egy "normális ember", amíg el nem érkezik a végítélet egy Spielberg-féle idegenlénytámadás (ezt a vonalat szeretjük) formájában. Thomas sötét humorral mutatja meg azt is, hogy kultúránk rögeszméje a kemény munka, szemben a környezettel való harmóniára törekvéssel. A művész barkácsolt, terepet keresett, kattintott, végül az egészet egy fémlemez-fa keretbe ágyazta, sőt, antennát is biggyesztett a fotóalbumnak álcázott képregényre, hiszen mégis csak futurisztikus látomásról van itt szó, na. Limitált széria, csak 11 darab Robot Könyv készült...

Szerintünk jöhetnek a képek:

jackson_laundry.jpg

Robot a mosókonyhában

 

 

jackson_hauling.jpg

Robot rőzsét gyűjt télire

 

 

jackson_mower.jpg

Robot füvet nyír 

 

 

jackson_wheelbarrow.jpg

Robot építkezik 

 

 

jackson_solitaire.jpg

Robot szabadideje

 

 

jackson_antennae.jpg

Találkozás az idegenekkel

 

 

jackson_upload.jpg

Menekülés

 

 

Annyira eszelős, hogy feltétlenül végig kell lapozni a teljes fotóalbumot.  

Maga a könyv egyébként így néz ki. Csak pihent aggyal érdemes elindítani a videót. (Bandikánk azt kérdezi, miért nem távirányítással működik...)

 

 

Köszönjük Thomas Jackson!

 

Forrás: Thomas Jackson

Szólj hozzá!

Kilencedik típusú találkozások

2014. augusztus 28. 13:00 - NetVax

Mi történik, ha egy nap késő este érkezel haza és kérdéseidre nem válaszol senki, ill. van néhány válaszod, amire soha nem tettek fel kérdést? Ez így önmagában elég tudományos-fantasztikus felvetésnek hangzik, pedig csupán Laci barátunk virtuális elmélkedéseit próbáljuk követni...

 

IMG_0002.JPG "Valahányszor gondolatok törtek fel a mélyből, blogomba vetettem. Sok-sok emóció, válaszok, melyekre nem tettek fel kérdést, vagy kérdesek amelyek válaszok nélkül maradtak. (Itt töretlen vigyorgás ránk) Egy-két embert megleptek a kreációim,  (bennünket is;-)) ismerőseim körében is vannak, akik olvassák az irományaimat. Első költeményem a Kilencedik óra, ami egy késő esti hazatérés után született a virtuális tollamból. Játszadoztam is a költemény szerkezetével, itt-ott rejtőznek benne külön mondatok is." - meséli Kázmér László és gyorsan hozzáfűzi, hogy közel két év alatt már három tucatnyi verset írt, és millió gondolata vár még befejezésre a blogjában.

 

 

Szeretnék mindent kimondani egy szóban,

De a szónak a súlya hatalmasan nagy

Lehet 9 betűből áll a mi nyelvünkön

Mégis megpecsételi egész sorsomat

 

11 percig is ismételni tudnám

hogy hányszor Téged megkívántalak

de gyarló testem mindig lázas Tőled

ha a Te szent tested a rejtett pillanat.

 

Akarom látni, hogy a hajnal perce ébreszt,

akarom látni, ahogy feltámaszt a Nap

akarom érezni a létezésedet

akarom tudni, hinni, valóban vagy!!!

 

Voltál barát s voltál társ a bajban

Meghallgathattad sokszor sok bajom

De élhetek e iylen pillanatban

ha egyszerűen csupán magamat adhatom

 

33 évig kereshetném,

hogy miért vagy Te mindig mindenem

egyszer tudnám végleg kimondani

Ez már tényleg valós érzelem

 

S ha tanúságot kéne tennem róla

Szavaim  mily nagy dolgot rejtenek,

elmondanám s megfeszítenének

mint Téged sokszor minden pénteken

 

Akarom látni, hogy a hajnal perce ébreszt,

akarom látni, ahogy feltámmaszt a Nap

akarom érezni a létezésedet

akarom tudni, hinni, valóban vagy!!!

 

Kázmér László: Kilencedik óra

Verseiben többnyire a várakozás jelenik meg. Várakozás valami újra vagy Valakire, mint például a Csillagfény című művében. December havában született, lassan vége lett az évnek. "Ezekbe a szavakba kapaszkodtam meg gondolataim sűrű fájának ágain" - fogalmaz a szerző...

Hobbi szinten műveli a költészetet, kiadó és saját kötet egyelőre nem foglalkoztatja. 

Az internet világában talán egy blogban való megjelenítés vagy leközlés több emberhez eljut mint nyomtatott formában. Blogomat pedig mindenkinek szeretettel ajánlom. :-)

Mi is egyet kell értsünk az internetes résszel. Laci versei között itt böngészhettek

 

 

Szólj hozzá!

Aki nem fél attól, amitől mi igen

2014. augusztus 24. 19:15 - NetVax

Magát világutazónak, felfedezőnek, csodakeresőnek tartja, ugyanakkor szeret hazatérni a gyökereihez. Egyesek totál őrültnek nevezik, mert kimondja, amit mások nem mernek. Például volt olyan frappáns, hogy körlevélben kérte barátai véleményét arról, vajon a magyar nők tényleg ribancok-e...

"A társaságot 23 ember tette ki. Egy piszkosul gazdag üzletember, egy irodalom tanár, egy költő, egy fizikus, egy mérnök, egy pincér, egy bárpultos, egy táncosnő, egy showgirl, egy fiatal és nagyon sikeres modell, egy „ügyeletes” macsó, egy valófélben lévő ex modell, egy „hétköznapi” családanya, egy teológiát tanító idősebb férfi, továbbá egy asztalos, egy pszichológus, egy kozmetikus akinek vendégköre a budai luxusnegyedből származik, egy fodrász akinek nem, egy tinilány, egy egyetemista fiú, egy átlagos férj, egy megrögzött agglegény, és egy homoszexuális barátom  írta le nekem a véleményét. Volt, aki emailem olvasása után, azonnal felhívott, hogy magamnál vagyok-e, mert ilyeneket kérdezek."

Teljes cikk itt: http://theworldofildiko.wordpress.com/2014/05/01/a-magyar-nok-ribancok-18/

A téma boncolgatója pedig nem más, mint Ildiko Kiss-Bellouti, a The world of Ildiko kiváló bloggere, aki ezen a fotón csábítóan mosolyog ránk. (Megtöröljük csordulni készülő nyálunkat.;-))

ildikó.jpg

Férfiszemmel nehéz folytatni az interjút úgy, hogy legyen benne szemkontaktus is. (Bocsi Ildiko, de ez az igazság.;-)) 

- Civilben is tollforgatsz?

Ha a civilben alatt, arra gondoltok, hogy a blogomon kivül is irogatok-e, akkor előfordul, hogy igen. Mondjuk úgy, hogy egyelőre mások munkáját segítem ki olykor-olykor.

- Jelent-e már meg műved?

Igen, jelent már meg versem, egy kortárs költők verses kötetében, bár én személy szerint nem vallom magam költőnek abszolút. A Magasztos Ihletés cimű aprócska kis verses kötet, mégis a szívem csücske. Sok tehetséges költő táplálja benne versszeretetemet. Ahogy Kónya Gábor is írja a könyv hátlapján: a vers igazságkeresés. A költészetben hazudni képtelenség.
Ezt én is így gondolom.

- Hogyan kezdődött írásszereteted?

Az olvasás szeretetével. Öt évesen tanultam meg olvasni, és azóta is egyik kedvenc tevékenységem. Hét évesen versszavaló versenyeket nyertem, majd iskolai újságot vezettem és írtam, tiniként irodalmi pályázatokra neveztem be, de sikertelenségem és akkori hirtelenségem, a mindent akarok és most azonnal heves természetem elterelt az irodalom világából, irományaimat pedig a fiók mélyére taszította. Alig öt éve kezdtem újra foglalkozni a dologgal. Persze az olvasás mindvégig velem maradt. 

- Ki/mi inspirál az írásra?

Ezt a kérdést mindig felteszik nekem, és mindig ugyanazt válaszolom. Minden inspirál. Az élet maga. Inspirálhat egy öreg remegő kéz vagy egy táj, egy érzés, egy szó, a szépség vagy épp az emberi gyarlóság. Nem csak a pozitív dolgok inspirálhatnak, sőt.

- Melyik a kedvenc saját alkotásod?

Hú, ilyen nincs. Mindegyiket szeretem, mindegyik a részem, de sosem emelkedik ki kedvenccé egyik sem. Mindegyik adja számomra azt, amire hívatott, akkor amikor megírom. Van amelyiket például már másképp érzem, mint  amikor leírtam, az eltelt idő, a változások miatt, amit az élet ad. Úgy gondolok rájuk, mint a múlt lenyomatára, egy darabra belőlem, amit szavakban hagytam egy szövegben. 

"Az igazi író elsajátítja azt amit kell, hogy megállja a helyét. Megtanul a leghelyesebben írni például. Képezi a szókincset. Olvas. Csinálja a dolgát. Ír. Kitartó. Makacs. Akaratos. Nem adja fel. Fantáziája akkora, hogy ott is megihletődik, ahol sokan legyintenének. Szinte mindenben sztorit lát. Olvasott eleget, hogy tudja, mi a szemét, saját írásai közül, amit ki kell dobni. Leíró kepésséget fejleszti. Nem csügged, ha negatív a kritikája, tanul belőle, nem adja fel. Ír egy újabb könyvet, novellát, vagy egy újabb újságcikket, nem tehet mást, mert ő író és arra törekszik, hogy profivá váljon."

Részlet Ildiko, Író vagyok! című írásából.

Közben az is kiderül, hogy a hölgy olasz nyelven is vezeti a blogját. Dícséretes. 

Csak ajánlani tudjuk: The world of Ildiko

 

Szólj hozzá!

Anne Frank "itt jártam" üzenete

2014. augusztus 21. 20:02 - NetVax

Facebook és Twitter előtt is volt üzenetmegosztás, csak azt még emlékkönyvnek hívták. Ha elmúltál harminc lehet még rémlik valami az osztályban - főleg lányok között - körbeadott keményborítós, üres lapokkal teli könyvről, amelybe életre nevelő versikéket firkáltak a barátnők, gyakran virágok és egyéb kedves rajzocskák, esetleg apró fotók kíséretében. 

Pontosan ilyen emlékkönyve volt Juultje Ketellappernek is. A 14 éves korában Holokauszt áldozatává vált lány könyvecskéjének egyik lapjára nem más írt derűlátó szavakat 1939 júniusában, mint az akkor tíz éves Anne Frank. 

annefrank_friendshipbook.jpg

"Kedves Juultje, 

Mit is írhatnék ide, várjál csak, van egy ötletem:

Jó egészséget és minden jót!

Legyél jó, tele lendülettel,

és bármit is hozzon a sors, ne feledd,

minden felhő mögött ott a napsugár."

 

Anne és Juultje osztálytársak és egyben jóbarátok voltak. Anne a könyv harmadik oldalának - ahová fényképét is ragasztotta - sarkaira írta: NE-FELEJTS-EL. A páratlan emlék a Titkos Múzeum címet viselő gyűjtemény gondozásában jelent meg:

"Elképzeltem ahogy Anne felragasztja a fotóját, majd megírja reményteli szavait a barátnője emlékkönyvébe. Nagyon ügyes vers. - mesélte Molly Oldfield, a gyűjtemény szerkesztője.

 annefrankbirthday2.jpg

Anne Frank 10. születésnapja. Balról a második Anne, ötödik Juultje

 

 

IMG_6431.JPG

Ez pedig a mi sárgult emlékkönyvünk első oldala :-)

Tiétek még megvan?

 

Forrás: Maria Popova 

 

Szólj hozzá!

Keverőgéniusz: az eredeti Pantone skála

2014. augusztus 17. 23:18 - NetVax

Magát csak A. Boogertnek nevező művész - most figyelj - 1692-ben egy hétszáz oldalas könyvet írt és illusztrált a különféle színek kikeverésének menetéről. A holland nyelvű ritkaság bevezetőjében az alkotó oktatási célokra ajánlja fel művét, biztosítva ezzel a 17. századi festők műhelytitkaiba történő bepillantást. (Persze ez volt ez egyetlen példány, amit használhattak volna tanításra.) Nehéz nem összehasonlítani a többszáz oldalas, kortárs remekművet az először 1963-ban kiadott Pantone színskálával. 

pantone1.jpg

A. Boogert színskálái 1692-ből

 

pantone2.jpg

Vízzel, festékkel, ecsettel

 

pantone3.jpg

700 oldalon keresztül

 

pantone4.jpg

Részletes leírás az előállítás menetéről

 

További érdekesség, hogy ez a mestermű "senkinek nem szúrt szemet", nem vált közismertté, A. Boogert neve pedig nem került be a híres festők közé. Erik Kwakkel történész, aki részben lefordította a könyv előszavát, így mesél az esetről:

Épp egy francia adatbázisban kutakodtam, amikor belefutottam ebbe a könyve, és kiderült, hogy különleges. Nem is értem, miért nem publikálta még holland tudós, vagy hogy egyáltalán miért nem tudott róla.

Jelenleg a Bibliothèque Méjanes őrzi a művet, a franciaországi Aix-en-Provence városban. Akit a teljes hétszáz oldalas eredeti Pantone színskála érdekel, ide kattintva végiglapozhatja. 

Ez pedig a ma használatos Pantone színskála:

sikfolia.png

 

Forrás: Erik Kwakkel 

Pantone színskála kép: www.primaprint.hu

Szólj hozzá!

Még kér a balga nép

2014. augusztus 15. 21:01 - NetVax

Ki szeretné kalapáccsal eltávolíttatni a szemölcsét? Ugyanez vonatkozik a szemölcseltávolításról szóló információ minőségére is...

Valamikor a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a magyar felsőoktatás intézményeiben rövid vajúdás után világra jöttek a ma már büfészakoknak számító kommunikáció, médiatudomány és egyéb fantasztikus fantázianeveken futó csaliképzések. Ezek a tanulmányok egyetlen jelentős különbséget mutatnak például egy orvosi egyetem szaktudásával szemben: aki hármasra diplomázik fogorvoslásból biztos hogy képes fogat tömni, míg aki ötösre végez újságírásból nem biztos hogy ismeri a magyar ABC-t. Nagy szerencse, hogy két felcserélt betű miatt még nem halt meg olvasó...(megvitattuk egymás között: rákeresünk, lehet mégis...)

Döcögős írástudók, beteges média, valamint igénytelen olvasók híréhes társadalma a miénk (is). Szemfüles főszerkesztőnek elég ha Zotya pár pohár pálinka után rímalkotó és vicces vizuális alakzatokra képes. Ha szakmáját tekintve villanyszerelő, dupla mázli a szerkesztőségnek az ingyen kapcsolószereléssel egybekötött napi három éhbér cikk. Zotya további sikere termetes nemi szerve, ami plusz harmincötezer kattintás a Napi Ferde rovatban, hogy a lényeges részeken felugró kisablak akciós autója a főszerkesztő s közeli lollipopjai karácsonyi egzotikus üdülését fedezze. Eközben Zotya az idióta nép idióta celebje lesz, csak az idióta kifejezést egyik fél sem gondolja komolyan...

Igen. Sajnos 2014-ben az olvasó balga és igénytelen. Még Te is, a magadat műveltnek tartó Tanult, ki nyelvlógatva bámulod a műcsöcsöket munkaidőben a sarokba fordított monitorodon és a céges levelezőrendszeredben küldöd tovább százhatvan kollégának a havertól kapott Pucér pasi pisil a Plázában videót, amit öt perccel ezelőtt töltött a közösségi oldalra egy kretén, és már hatszázan továbbították...

milenakorolczuk.jpgIlyen közönségfelhozatal mellett melyik portál/lap/magát még újságnak nevezni merő valami irányítója lenne olyan ostoba, hogy Zotyától a felvételi elbírálás (létezik még ebben a szektorban?) során kérne egy óhajtó mondatot,...mondjuk a fizetési igényről. Hiszen mi az az újságírói fizetésigény, amit a minden bokorban maszturbáló Zotya alul nem tudna múlni. “Kell egy pikáns írás a párzó páviánról?” Hogyne, hogyne, de pénzt nem kapsz érte. Mit ér a lóvé negyven perc Zotya a címlaponnal szemben? Pontosan annyit, amennyit egy tehetséges szakemberért soha nem fizet ki a szerkesztőség. (Esetleg tizenöt év után, ha hobbija a villanyszerelés, gyakran cseréli fel egymással a betűket, eladja a lelkét, tejelő Pityu rokona/barátja, főműsoridőben büfizik és amit szeretnétek.)

Olyan híg lett ez a szakma, mint dédi széklete beöntés után. Ez embertelen hasonlat volt, csak érzékeltetni szerettük volna a minőség netovábbját. Majdnem párhuzamba hozható a tanárrá vált pedáns pedofillal, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi nagyobb állami támogatást kap. (Nem kell érteni, nem pallérozott elméknek szánt tudományos esszé ez.)

 

Említést még nem is tettünk a csak írókról. Újság nélkül. Félelmetes élmény könyvesboltba betérni, ahol a biztonsági őr biccentése után sorozatceleb, puncivillantó celeb, sportoló celeb, szájhős celeb, énekes celeb, kutyasztár celeb “regénye” esik ránk hatezer példányban, és célszerűbb lenne a mellettünk nézelődő fizika szakos hallgatóval dedikáltatni, mert az ő sok szeretettel szövege értékesebb relikvia, mint ezekből a művekből egymillió nyomtatott oldal. Továbbá a magát személyi igazolványban is írónak nevező író (bloggertársam vihog ám itt, amiért ilyen alpári módon fogalmazok), aki megváltotta a világot valahol az ezoterika és ismeretterjesztő ifjúsági irodalom között és most Ernest Hemingway reinkarnációjaként bíztatja Zotyát magasabb kultúra terjesztésére. Ennél a pontnál ismét visszakanyarodunk az igényes olvasóhoz...

Jókai összest raktárból hoz nekünk a médiatudomány szakon végzett bolti eladó...

Itt kérünk elnézést a posztban nem taglalt tehetséges tollforgatóktól, akik már megtalálták vagy még keresik helyüket a szakma sűrűjében.

 

 

Fotó: Milena Korolczuk / Csodakenyér













Szólj hozzá!

Verselő Vodkáslány, a mi Okos Szőkénk

2014. augusztus 13. 09:44 - NetVax

Jött egy tizennyolc éves diáklány, hozott magával egy kis tömény szeszt (mi is szeretnénk ismét tizennyolc évesek lenni) és így szólt : 

Elolvastam az eddigi interjúkat, és ezek a művészek sokkal többet tettek már le az asztalra, ügyesebbek is, de hát ki ne szeretne egy pillanatra "fontos" lenni? 

Majd koccintottunk az elveszett emberek szebb jövőjére. "Ma egész nap vigyorogtam - folytatja Kifut Viktória, művésznevén Haylon - amikor megláttam a versemet az oldalatokon." (Vodka után nekünk is megy a vigyorgás.;-)) 

haylon.jpg

Mi lenne a világ, tenger nélkül?
Innék inkább egy vodkát verselésül.
Nem lenne minden olyan kusza,
De én lennék a lényed túsza.
Innen szaladnék hozzád, ketten
Gerjesztenénk egy csodát.

Szendén ülök előtted, és csak hallgatlak,
Zizzenve repülnek a pilláid, s figyel szembogarad:
Engem leköt minden, akármilyen halk szavad.
Repesve várok, mint a hóhér
Egyetlen csókodért.
Tudatosan figyelek
Legyél Te, ki megfejti a jeleimet.
Engedj el, ha így tetszik,
Köss magadhoz, ha kellek és ne hagyj szökni.

Haylon / Ne hagyj

 

Első verse - ami szerinte kis balgaságról szólt - még kezdő középsulisként született, aztán ráérzett az írás ízére, és most már novellán, regényen is dolgozik. Például ilyenen:

"Mélyen görnyedtem a vécécsésze fölé, ahogy a gyomrom kiadta minden tartalmát. Ugyanis, amint sikerült felfognom azt, amit láttam heves hányinger tört rám, amit nem tudtam, sőt valahol nem is akartam leküzdeni. A vér, a harc, a csonkított lelkek, és lélekfoszlányok. Azt hittem belecsöppentem valamibe, amihez talán fel sem érhetek, ám rádöbbentettek arra, hogy én a szerkezet szerves része voltam még a tudatlanságom ellenére is. Valljuk be, ez sokkoló volt, és azt kívántam hogy bár humánusabban oldották volna meg az emlékeim helyreállítását. Mélyen legbelül azonban tudtam, hogy így volt helyes, és hogy ennél kíméletesebb módja nem létezett a szembesítésnek..."

Haylon / Újra megérteni (Részlet)

 

haylon2.jpgAz írás egyfajta aspirin, minden gondolatom,at érzésemet ki tudom magamból írni, és úgy, hogy az még egyedi is legyen. A művészetnek ezen ága az, amelyben ki tudok teljesedni. Miután írok egy jobb verset, megnyugszom. 

Mégis ki vagyok? Hullámzó. Hol egy kicsit ez, hol egy kicsit az. Nem érted? Nem baj, még én se fejtettem meg teljesen a lényem. Majd. Talán. Egyszer.

Ösztönözni sok minden ösztönöz. Látok arcokat, pillanatokat amelyek érzéseket váltanak ki belőlem, ezt pedig tovább szeretném adni.  Persze vannak helyzetek, mikor csak el kell viccelni egy témát, annak pedig csak a nevettetés a lényege. Írni annyi, mint adni. Ezért szeretem.
Tökéletesebb gondolattal nem is fejezhettük volna be. Böngésszétek Haylon elveszett embereit
Szólj hozzá!

Ilyen az igazi Árnyak könyve (videó)

2014. augusztus 11. 20:45 - NetVax

Szeles, viharos nyári éjszakán, gyertyafénnyel (modern háztartásokban mobiltelefonnal) kiváló esti olvasmány a japán (naná, hogy japán) Megumi Kajiwara és Tathuhiko Nijima gyermekeknek szánt, interaktív könyve. Forgatjuk a lapokat és a közöttük felbukkanó apró képecskék háttérvilágítás segítségével mesélik el a történetet. Rendelésre, saját kezűleg készülnek a példányok. Körülbelül 60 dollár az ára. (14 000 Ft) Jelen esetben mobiltelefon szolgáltatja a fényforrást az "olvasáshoz", ám szerintünk gyertyával az igazi. Erdő közepén, elhagyatott viskóban töltött vakáció alap irodalmi kelléke. 

 

 

MOTION SILHOUETTE from KYOT∆® on Vimeo.

Szólj hozzá!

Közismert arcok telefonkönyvből

2014. augusztus 10. 13:45 - NetVax

Mit kezdjünk egy vaskos, régi telefonkönyvvel? A kubai születésű Axel Queral - mondhatni - formabontó módon kezeli a kérdést. Egy nagyon éles X-ACTO® késsel, akrilfestékkel, na és persze sok-sok idejét múlt telefonkönyv felhasználásával híres emberek portréit faragja ki a sárgult lapokból. Miután a vágással végzett, a művek tartósításához akrilfestéket alkalmaz. 

einstein_1.jpg

 

Albert Einstein

 

einstein2.jpg

Valaha telefonkönyv volt

 

eatswood.jpg

Clint Eastwood

 

 

marilyn.jpg

Marilyn Monroe

 

 

johngoodman.jpg

John Goodman

 

 

nicholson.jpg

Jack Nicholson

 

 

obama.jpg

Barack Obama

 

 

mrbean.jpg

Rowan Atkinson

 

Alex Queral telefonkönyv-szobrai között itt lehet böngészni. 

Forrás: Just something 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása