Jött egy tizennyolc éves diáklány, hozott magával egy kis tömény szeszt (mi is szeretnénk ismét tizennyolc évesek lenni) és így szólt : 

Elolvastam az eddigi interjúkat, és ezek a művészek sokkal többet tettek már le az asztalra, ügyesebbek is, de hát ki ne szeretne egy pillanatra "fontos" lenni? 

Majd koccintottunk az elveszett emberek szebb jövőjére. "Ma egész nap vigyorogtam - folytatja Kifut Viktória, művésznevén Haylon - amikor megláttam a versemet az oldalatokon." (Vodka után nekünk is megy a vigyorgás.;-)) 

Mi lenne a világ, tenger nélkül? Innék inkább egy vodkát verselésül. Nem lenne minden olyan kusza, De én lennék a lényed túsza. Innen szaladnék hozzád, ketten Gerjesztenénk egy csodát. Szendén ülök előtted, és csak hallgatlak, Zizzenve repülnek a pilláid, s figyel szembogarad: Engem leköt minden, akármilyen halk szavad. Repesve várok, mint a hóhér Egyetlen csókodért. Tudatosan figyelek Legyél Te, ki megfejti a jeleimet. Engedj el, ha így tetszik, Köss magadhoz, ha kellek és ne hagyj szökni. Haylon / Ne hagyj

Első verse - ami szerinte kis balgaságról szólt - még kezdő középsulisként született, aztán ráérzett az írás ízére, és most már novellán, regényen is dolgozik. Például ilyenen:

"Mélyen görnyedtem a vécécsésze fölé, ahogy a gyomrom kiadta minden tartalmát. Ugyanis, amint sikerült felfognom azt, amit láttam heves hányinger tört rám, amit nem tudtam, sőt valahol nem is akartam leküzdeni. A vér, a harc, a csonkított lelkek, és lélekfoszlányok. Azt hittem belecsöppentem valamibe, amihez talán fel sem érhetek, ám rádöbbentettek arra, hogy én a szerkezet szerves része voltam még a tudatlanságom ellenére is. Valljuk be, ez sokkoló volt, és azt kívántam hogy bár humánusabban oldották volna meg az emlékeim helyreállítását. Mélyen legbelül azonban tudtam, hogy így volt helyes, és hogy ennél kíméletesebb módja nem létezett a szembesítésnek..."

Haylon / Újra megérteni (Részlet)

Az írás egyfajta aspirin, minden gondolatom,at érzésemet ki tudom magamból írni, és úgy, hogy az még egyedi is legyen. A művészetnek ezen ága az, amelyben ki tudok teljesedni. Miután írok egy jobb verset, megnyugszom. 

Mégis ki vagyok? Hullámzó. Hol egy kicsit ez, hol egy kicsit az. Nem érted? Nem baj, még én se fejtettem meg teljesen a lényem. Majd. Talán. Egyszer.

Ösztönözni sok minden ösztönöz. Látok arcokat, pillanatokat amelyek érzéseket váltanak ki belőlem, ezt pedig tovább szeretném adni.  Persze vannak helyzetek, mikor csak el kell viccelni egy témát, annak pedig csak a nevettetés a lényege. Írni annyi, mint adni. Ezért szeretem.