NetVax

lappangó kreatív elmék és művek

Hogyan lehetsz rendbontó?

2015. július 05. 07:59 - NetVax


1968-ban egy magát cinikusnak, szkeptikusnak tartó tizenhat éves gimnazista lány az iskolaújság számára kézzel írt egy 22 pontból álló jegyzetet a nonkonformistákról. Olyan sikeres lett a mű, hogy később könyv formájában is megjelent.

NonkonformistaA fennálló rendhez, az uralkodó nézetekhez nem alkalmazkodó, azokat el nem fogadó (személy). (http://idegen-szavak.hu/)

 

elissa.jpgElissa Jane Karg a connecticuti Norwalk egyik gimnáziumának tanulója – saját szavaival élve – dühös és szórakozott megfigyelésein alapuló, fekete-fehér rajzaival illusztrált írást tett közé iskolájának lapjában. Történt ez 1968-ban. Karg, mint “jóhiszemű rendbontó” kortársai csordaszelleme, befolyásolhatósága felett tört finoman pálcát.

Azt hihetnénk, hogy Elissa Jane végül New Yorkban kötött ki egy női magazin élén, de nem. Detroitba költözött. Autógyárban vállalt munkát. (Ahonnan később sztrájkban való részvétel miatt elbocsátották.) Csatlakozott a szocialista mozgalomhoz, lelkes szószólója lett a nők jogainak. 1980-ban röpiratot adott ki a szexuális zaklatások visszaszorításáról. Autóipari kalandjai után ápolónőként helyezkedett el. Betegeivel barátságot ápolt. Ösztönözte őket például arra, hogy mesekönyvből olvassanak majd odahaza gyerekeiknek.

Tagja volt a detroiti Szolidaritás Csoportnak. Háza számtalan rendezvényt befogadott, éppen úgy mint a városba érkező migránsokat.

A hatvanas években idealistább világban éltünk. Most ijesztőbb és szomorúbb a helyzet. Az iraki háború ugyanolyan igazságtalan mint a vietnámi volt. Detroit széthullott, a jó munkahelyeket kiszervezik, a szakszervezetek kénytelenek ezt elfogadni. A szegények elszigetelődnek, gyerekeik szörnyű iskolákba járnak.” - nyilatkozta a kétezres években.

Elissa 2008 májusában épp hazafelé kerékpározott, amikor egy autó elütötte. Kómába esett és héttel később életét vesztette.

(Fotón: Elissa Jane Karg és férje)

 

Hogyan lehetsz rendbontó?

howtobeanonconformist1.jpg

 

 

 

 

 

howtobeanonconformist1_2.jpgNapjainkban mindenki “benne akar lenni” és ehhez az egyetlen út ha rendbontó leszel. Ez egy művészet. Itt van a helyes és helytelen útmutatás ahhoz miképp gyakorold a rendbontást. A Hogyan lehetsz nonkonformista az első könyv ami 22 egyszerű pontot kínál a sikeres rendbontáshoz. Ha az egész ország addig űzi ezeket a lépéseket amíg nem válik veleszületetté, akkor az Egyesült Államok lesz az első teljesen egyedi és eredeti társadalom. És én gazdag leszek.

 

 

howtobeanonconformist3.jpg

A rendbontó fiúk haja hosszú. A rendbontó lányoké rövid. A frufru olyan hosszú hogy szemük meglétének valószínűsége kérdéses.

 

 

 

longhairgirl.jpg

Azonban nem kell elítélni a hosszú hajú lányokat. Egyes emberek csak különbözőek akarnak lenni.

 

howtobeanonconformist6.jpg

Ha kötelező a cipő, a rendbontók szandált hordanak. Még télen is. A szívós nonkonformista inkább sarut visel de ez nem igazán számít amíg a lábujjak hidegek.

 

 

howtobeanonconformist21.jpg

 Fiúk nonkonformista öltözéke: szűk nadrág, virágos póló és mellény és valamilyen nyakkendő.

 

 

howtobeanonconformist8.jpg

A nonkonformista cinikus, kételkedő és következetesen negatív.

howtobeanonconformist9.jpg

 Nonkonformista mosolya gúnyos és kaján.

 

socks.jpgKerüld a zoknit. Végzetes árulás. Csak a hamis nonkonformista hordja. 

 

 

 

howtobeanonconformist10.jpgKülönösen büszke arra hogy olyan komor dalokat énekel, amiket senki más nem ért – még maga sem.

howtobeanonconformist13.jpg

Végső cél az őszinte nonkonformista számára hogy társadalmilag elfogadhatatlan legyen.

howtobeanonconformist12.jpg

 

A pénz bele tud szólni a dolgokba ha senki nem alkalmaz mert túl hosszú a hajad. 

 

 

 

howtobeanonconformist11.jpg

 

A nonkonformista tiltakozik. Minden ellen.

 

Forrás: Solidarity és Brainpickings

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netvaxcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr627595878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása