NetVax

lappangó kreatív elmék és művek

Szót érdemel a Kisember

2015. május 04. 11:05 - NetVax

2014 májusában jót nevettek rajtunk az ismerőseink: “Bolondok vagytok ti, hogy zugfirkászokra és zugművészekre pazaroljátok szabadidőtöket. Se suna, se suska. Még 100 embert sem találtok, aki kíváncsi lesz rátok”. Majdnem igazuk lett, de mi ragaszkodtunk humorérzékünkhöz, mert szerintünk: lesz ez még így se. :-)

 

Nyílt Szívek

Akadt, aki örömmel s szeretettel vállalta bemutatni nálunk önmagát. Akadt olyan is, aki önmagát nem, de írásait nekünk adta. Akadt, aki a hajrában mondott nemet a kitárulkozásra. És olyan is, aki egyáltalán nem kommunikált velünk. Volt, aki maga keresett bennünket és volt, akit harmadik személy ajánlott figyelmünkbe. És sokan voltak, akikhez mi kopogtattunk.

Sok Nyílt Szívet megismertünk, akik titkaikról meséltek nekünk. Főhajtás és köszönet érte.

Jöttek jó hetek, amikor a látogatók aktívan kattintottak bejegyzésekre és hagytak maguk mögött jeleket. De olyan hetekben is tobzódtunk (jócskán), amikor kutyát sem érdekelt mi zajlik házunk tájékán.

Volt amikor azt gondoltuk, tényleg hülyék vagyunk amiért zugművekkel próbálunk “bevágódni” a köztudatba, aztán talpra álltunk: minket szórakoztat, hogy valami olyasmit csinálunk, amit a többség nem, és úgy éreztük/érezzük: jól is műveljük.

Időnként találtunk egy-egy eszement külföldi művészt vagy idegennyelvű könyvet és firkantottunk pár sort ezekről: kedvelték az olvasók.

 

Tömegeket ugyan nem mozgattunk/mozgatunk, ám néhány lelket megérintünk és úgy véljük: a megérintéstől lesz szebb az élet.

 

Próbáltunk/próbálunk hasznosan szórakoztatni, és ahogy Pulai Éva is megjegyezte: képekben verhetetlenek vagyunk.

 

Szeretnénk, ha nyitott szemmel és nyitott szívvel járnánk az emberek között, hogy észrevegyük a hétköznapi munkáskabát mögött rejtőző jó lelkeket, meleg szavakat. Hogy ne csupán az legyen a mérvadó amitől hangos az éter, hogy az igazán lényeges és örök dolgok mellettünk ülnek a hajnali buszon, mellettünk vásárolnak a közértben, mellettünk várakoznak a rendelőben, csak feléjük kellene fordulnunk.

Mert érdemel szót a Kisember is.

 

Arra gondoltunk kitágítjuk a horizontjainkat és szeretettel fogadunk zugfestőket, zugzenészeket és egyéb kreatív “zugolódokat”. Aki kedvet érez magában a bemutatkozásra, kereshet bennünket a netvaxcsoport@gmail.com címen.

 

Első születésnapunk alkalmából köszönetet szeretnénk mondani minden kedves régi és új Olvasónknak, Szerzőnknek és talán egy borult reggelen tőlünk lesz hangos a New York Times, mert azért bohóságunkat nem hagyjuk el soha és merünk nagyot álmodni. ;-)

netvaxvers1.JPG

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netvaxcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr507428732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása