2000. július 29-én, Korfu szigetén életmentés közben veszítette életét az akkor 26 éves győri fiatalember, Gősi Zoltán. "Gyermekem elvesztésének feldolgozhatatlan, szinte véget nem érő magányában a szenvedés idővel tollat rejtett kezembe, hogy írjak a megrendítő gyászról, majd a túlélésről, botladozásaimról a lélek rejtelmeiben." - meséli Gősi Vali, akinek 2012-ben jelent meg Halkuló hiány című verseskötete életútjának e nehéz, fájdalommal teli szakaszáról.
Azt hittem, hogy mindig kék a tenger,
ha pirkadatkor ráolvad az ég,
hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel,
és megszületik nászukból a fény.
Megismertem haragját a víznek:
hulláma ha vad, tarajos-sötét,
ultramarin-kékre vált viharban
a halált hörgő, vén tengerfenék.
Hiszem mégis: egyszer minden ember
− mint homoktenger, arany partokon −
kincseit majd szétteríti végül,
ha meghajol az égi színpadon.
Tisztább öröm nincs is a világon:
az emberlét a legszebb hatalom.
Gősi Vali / Emberlét
Túlélés vágya
Levelekben, naplójegyzetekben üzente fájdalmas kiáltásait fiának, majd 2001-ben mélységes irodalom- és vers-szeretetéből eredően papírra vetette az első tűnődő verssorokat. Fásult bénultság, a túlélés vágya és kapaszkodás, majd megint földre zuhanás, és újra a fény felé fordulás ismétlődő stációit megélve születtek a művek, amelyek később internetes irodalmi portálokon és antológiákban is megjelentek.
"Útközben újra élni tanulok: megélni örömöt és bánatot, mosolyt és könnyeket, magasságot és mélységeket. Keresem az igazságot, csodálom a hó és a fény tisztaságát, az élet és a halál megfejthetetlen titkait. Nekem a vers a lelkem is."
Nagyon fáj,
de már hagyom,
hogy felengedjen végre
arcomon
a könnyáztatta
bánatom nyomán
dacolva nyíló,
fagyos
jégvirág-
fájdalom.
Nagyon fáj,
mégis hagyom,
hogy jégvirág helyett
arcomon
kinyíljon végre
tavaszt üzenő,
fénytől éledő,
riadt
hóvirág-
mosolyom.
Gősi Vali / Hóvirág-mosolyom
Adni magunkból valami egyedit
Vali szerint az amatőr írókat nem menti fel az "amatőrség" az írott szó iránti felelősségtől, a nagy elődök és példaképek iránti alázattól, sem az anyanyelvhez való hűségtől. Nem az a lényeg, hogy ezek az írások igazi alkotások-e vagy egyszer azzá válnak, hanem tudunk-e adni magunkból valami olyasmit, amire csak mi vagyunk képesek. Alázat, tisztelet, az irodalom és embertársak iránti szeretet. Ezek a kulcsszavak.
"Verset olvasni – hát még írni! – gyönyörűség. Az emberlét egyik legnagyobb, legkülönlegesebb adománya. Vallom, hogy tisztelettel és szeretettel kell olvasnunk egymás gondolataiban. Írni és olvasni egyedül az ember képes. E csodával élnünk, és nem visszaélnünk kell, és ugyanez igaz a modern világ adta lehetőségekre, az Internet világára."
Gősi Vali a Halkuló hiány című kötetének bemutatóján
Kisgyermektől nagyszülőig
Megtisztelő visszajelzéseket kap kortárs íróktól, költőktől, és a segítő vélemények, kritikák, olvasói hozzászólások is azt igazolják, hogy Vali tud élni az írás adta csodával. Igyekszik a gyászoló sorstársakon túl – akik talán a legnagyobb számban olvassák, hiszen egymás mellett ültek a gyászolók padján – a társadalom minden rétegét megszólítani, kisgyermekektől nagyszülőkig, és öröm tölti el, hogy adhat magából valamit.
Irodalmi csoportokban tevékenykedik, több helyen szerkesztőként segíti a kreatív munkát. Tagja a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó közösségnek, az évente megjelenő antológia állandó szerzője. Immár nyugdíjas, negyven éven át pénzügyi területen dolgozott. A Magyar Rádió Győri Szerkesztőségét második otthonának tekintette. "Sajnos ma már lakat van a házon - emlékezik Vali - elhallgattak a vidéki rádiók."
„Élni csak fölfelé érdemes” – vallom egyik kedvenc írómmal, Müller Péterrel. Talán jó úton járok…"
