"Utánoztam Vernét. Ültem a terasz asztalánál, írtam a vonalas füzetbe. Főhősöm neve Roy Setera. Foglalmam nincs honnan vettem ezt a nevet. Akkor még egyáltalán nem beszéltem idegen nyelvet és televízió is alig volt. Kannibálos részre jól emlékszem: Setera magyarázza a bennszülötteknek, hogy ők is emberek. Bizonyos szemszögből fordított rasszizmus hatástalanítás történt. Kannibálok rögtön magukba szálltak, bár nem kezdtek legelni, de a vendégeket nem ették meg. Ebből a történetből nem lett bestseller, viszont szeretettel gondolok rá" - meséli az azóta több kiadott kötet tulajdonosa: id. Boér Péter Pál.
 |
Nagyváradon született. Felmenői tanítók voltak, így ő is hamar összeismerkedett a betűkkel. Gyermekkorában a nyarakat Nagyváradon és a Hargitán töltötte. Erdőkben barangolás, fára mászás, birkalegeltetés mellett a már említett kis vonalas füzetben jegyzetelte történeteit, noteszeket töltött meg versikékkel, könyveket olvasott. Végzettségét tekintve gépészmérnök, de dolgozott lakatosként és marós brigádban is. 1984 januárja óta nagyrészt ágyfüggő...
|
Huszonöt évesen nyugdíjba vonul
"Ma már képes vagyok fanyar humorral beszélni a dologról - kezdi Boér úr. Nehéz évek következtek. Ha akkor, az első hetekben, hónapokban valaki azt mondta volna, hogy az ötvenhatodik évemre nem gyógyulok meg, ki tudja... Nem vagyok öngyilkos hajlam, de az biztos, hogy összeroppantam volna. Igaz, már rég nem hiszek abban, hogy emberek, bármilyen jó orvosi előképzéssel ilyen prognózist tehettek volna. Az a kezelő orvosom, aki tíz éven át segített, pár éve bevallotta: akkor öt évet adott volna nekem. Hurrá! A hetedik ötéves tervemet rovom. Hát ez volna az én civil foglalkozásom"...
(id. Boér Péter Pár mitokondriális betegséggel összeköthető miopátiával küzd, ami az izomzatnak különböző okok miatti megbetegedését jelenti. Napi 16-17 óra pihenést igényel, a kevés "aktív" idejében a lakáson belül helyet tud változtatni ill. ülhet.)
Akkortájt (kilencvenes évek eleje) rengeteg verset írt és grafikákat is készített, de sajnos eltűntek. Állítása szerint ma már nem tud értékes verset írni, azonban a próza belé botolt, vagy ő a prózába...
Itt dagasztom a megkunkorodott nagy semmit, közben nézem ahogy gírhesedik... Pedig emlékszem, hogy alig tíz éves koromban hájas önmagával betelítette az egész láthatárt. Nem volt lelkiismeret furdalása, eszébe sem jutott volna feltenni magának egy tükör előtti kritikus megjegyzést, mondjuk “kövér vagyok” formában.
Őidősége, húsz éves koromra önmaga játszi gyermeke lett ugyan, de egymásra rakódott, rengő zsírtömegben szétterülő, csüngő pofazacskóival, még mindig nyakatlan vállzsírjára tapadt fejével, akkor is ő volt a megtestesített nagyon kövérség. Igaz, a kisgyerekkoromban mindent beterítőnek puffadtra hízott tenyerében elfért már hájtömege, de ki a fene törődött vele. Ám testének szemérmesedő súlylenyomata egyszer csak nehézsúlyú öklözőre apadt..
Alig tudtam rendesen elcsodálkozni a korrodálódott, valamikori virágoskertem szépséges kerítéseinek rácsain, s már csak, vagy még mindig zömök, erős birkózó súlyban kacsintott felém. Elejétől fogva, nagyon hájas szumós-, öklöző-, s most a birkózó korára a vigyorgás volt legfőbb szokása.
Már nem nevetett, hanem hahotázott. Apadásával egyenes arányban növekedett a hangereje. Soha nem értettem a logikáját, de meg kell tanulnunk, hogy bizonyos dolgokban ilyen nevű valami nem létezik. Azt is csak véletlenül tudom, hogy utazó kapszulám oldalán mindössze cérnaszálnyi rést hagytam neki, mert akkor biztosra akartam menni. Már kezd aggasztani, ahogyan keleti fakírok bordázott oldalával, egyre hangosabban ereszti szélnek széles jókedvét.
Csak nézem, ez az Idő nevű disznó fogy, és ujjammal próbálom betapasztani a menekülő útvonalat, de már nem is látom. Röhög, csak csiklandásából jövök rá, hogy éppen kisuhant utazótubusomból. Még távolról hallom ahogy bömbölve viháncol időtlen soványodásban, majd nélküle maradok. És nem hiányzik!
Boér Péter Pál / Az idő nevű disznó fogy
Megnyomódott a halkító gomb
Időközben tisztességesen megtanult angolul és elvégezte a Katolikus Teológia hitoktatói szakát. 2007 végén kezdett barátkozni az internettel és egy közösségi oldalon közzétett néhány önálló gondolatot. Ezek rövidek és önéletrajzi jellegűek voltak. Hosszú szövegeket feleségének ill. jóbarátjának diktálta, ők rögzítették. 2008-ban - ahogy Péter fogalmaz - "megnyomódott rajta a halkító gomb", azaz suttogva, nehezen érthetően és keveset képes egyszerre beszélni. Diiktafonnak is használható mobiltelefonra mondja műveit, email-ben célba juttatja, és leírt formában kapja vissza a szöveget.
2010-ben jelent meg első novelláskötete egy magánszemély jóindulatának köszönhetően, majd önkormányzati támogatással további három kötet látott napvilágot. Lektorra nincs pénze, de mindig talál önkénteseket az írások átnézésére. Kialakult egy szűkebb olvasótábora. Ők tenyerüket dörzsölve várják, mikor jelenik meg az újabb Boér kötet.
Péter és felesége. Több mint harminc éve jóban-rosszban együtt
Többet írunk, mint olvasunk
2014-ben Megtisztult ablakok címmel kiadták regényét. Sorkoszt, szolgálati lakásnak csúfolt, szalmazsákos, majdnem istállók és a pedagógusok több éves, hivatalos fizetés nélküli életét tárja az olvasók elé. A néhol drámai hangvételű, néhol derűs történet főszereplőit Péter személyesen is ismerte, szerette.
"Szerintem van jövője az írásnak, a könyvnek. Az olvasásnak kevésbé. Ezt most fájdalmasan mondom, de lassan többen írunk, mint ahányan olvasnak." - vélekedik Boér úr.
Felnőtt egy generáció. Diplomákkal, nyelvvizsgákkal büszkélkedik, és soha nem olvasott egyetlen regényt sem. Mosolyognak az idős korosztályon, mert a régiek versekből, regényekből idéznek markánsabb részleteket. A mai fiataloknak ez már nem érték.
"Ha másban nem is, de ebben pesszimista vagyok. Létezik ugyan egy fiatal olvasó réteg, de ők nagyon kevesen vannak. Illő alázattal kérem az olvasót, ha arra érdemesnek találja írásaimat, olvassa. Szeretném, ha nagyobb hittel, több bizalommal, és emberségesebben élhetne író és olvasó. "
