NetVax

lappangó kreatív elmék és művek

Versek vektorral, vonalzóval

2014. szeptember 12. 08:42 - NetVax

Egyik döbbenetből a másikba estünk, amikor megtudtuk, hogy az egyébként pöpec rímekkel és címekkel dobálózó Farkas Edit (Ditty) a civil életben matematika-fizika szakon végzett tanár, de már hosszú ideje szabadúszó tervezőgrafikusként éli ki kreativitását a 99desings csapatát erősítve...

Egyik kedves csoporttagunk (a Facebook-on dúló versmegosztásra válaszolva) Edit nálunk is közölt versét ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe. Szerintünk is szívhez szóló a Fogadj örökbe:

"Örökbe fogadtál,
Mint rongyos gyereket,
Ki az utcán koldult,
Arra járó szeretetet.

Örökbe fogadtad,
Semmit nyújtó szívem.
Kolduló két kezem,
Telis-tele tömted.

Szorongatom kezemben,
A sok becsességet.
Sandítva nézek fel,
Nehogy visszakérjed.

Nehogy elvidd tőlem,
A legnagyobb kincsem.
S árván álljak újra,
Kéregetni érte.

Kócos hajam simogasd,
Könnyes arcom nézzed.
Rongy testemmel kérlellek,
Örökre, fogadj örökbe!"

edit.jpg "Már régen írtam. 2009 és 2012 között hatalmasodott el rajtam az íráskényszer. Szenvedéseim, vívódásaim, reményeim kerültek ki a blogomra, egyfajta terápiaként. Elsősorban saját sorsom, és a körülöttem élő emberek megértése foglalkoztatott, főleg az elfogadás volt az, ami nagyon hiányzott az egészséges emberek részéről. Azóta azonban változott a világ is, emberek is, én is. Teljesen más irányban fejezem ki magamat. Amúgy nem vagyok tollforgató, és nyomtatásban sosem jelent meg művem" - meséli nekünk Edit, akit nagyon meglepett a NetVax-on megosztott versének sikere.

Ditty designer berkekben a finom vonalak és élénk színek eleganciáját képviseli. Számos logót készített már az üzleti világ több területén, mint például a 78 Tarot számára megálmodott kártyalap. Ha irodalomról kérdezzük, József Attila a válasz. Különösen a szenvedésből született alkotások miatt. "Így utólag visszatekintve elég nehéz időszakban születtek ezek a műveim" - magyarázza a kapcsolatot Edit. (Betegségről is szó esik, azonban jobbnak láttuk nem részletezni ezt.) A modern kor szerzeményei nem mindig ejtik rabul, főleg a trágár szavakkal hangsúlyozott mondanivalóval nem ápol barátságot. 

Saját írásai közül többet is említ kedvencének. Például az Egyedül című eszmefuttatást, ami a rokonlelkek találkozásáról szól, és imádjuk belőle ezt a részt: "Sem család, sem ország, sem nép, sem barát, sem szerető nem végleges az Úton. Az egyetlen állandó Te magad vagy."

És mi a helyzet velünk?

Nagyon tetszik a NetVax kezdeményezés, bár nem állítom, hogy teljességgel tisztában lennék a tevékenységével. Azonban köszönöm a felfedezést, meglepetés volt, kissé visszakoztam, feltárjam-e a kilétem, ám annak reményében hogy mások esetleg érdekesnek találnák az írásaimat, vagy elgondolkodtatónak, itt vagyok és felvállalom önmagam. 

Farkas Edit megpróbáltatásai csodás szavakban itt. 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netvaxcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr406682577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása