NetVax

lappangó kreatív elmék és művek

KáVé varázsigék

2014. szeptember 02. 11:35 - NetVax

Volt egy tizennégy éves kamasz, aki megértést próbált keresni a világban, csalódott a szerelemben, nem talált oltalmat sehol. Végül belátta: csak önmagára számíthat igazán. Papírt, tollat ragadott és írni kezdett. Mi lett az eredmény? Kiadott verseskötet...

kiss_viktoria033.jpg

Emlékszem, mennyire utáltam eleinte az irodalom órákon való verselemzéseket. Nem láttam bennük értelmet. Aztán ahogy elszakadtam a középiskolai évektől, úgy talált rám egyre inkább a versek szeretete. Sokszor átélt magányos órákon egyszer csak felsejlett egy-egy rég olvasott idézet, én pedig kaptam az alkalmon, és mint varázsigét mormoltam őket, hogy megnyugtassanak - meséli nekünk KV, vagyis Kiss Viktória, a civilben idegen nyelvi kommunikátornak készülő tollforgató. 

Néha órákra távolt maradt a hasonló korú társak szokásos életétől, hogy dolgozzon álmain: érzéseket karcoljon papírra. 

"Gondolataimban még néha nálad járok.

De más mellett fekszem. Mással hálok.

Megszerettem. Tagadni nem fogom ezt.

Nekem megváltás, hogy eljött. Neked kereszt.

 

Sokszor korbácsoltál a szavaiddal. Itattál a vággyal.

Majd úgy bántál velem, mint egy antik tárggyal

Félre dobva őrizgettél, én voltam az a bizonyos mérce.

Néha eltűnődöm azon, vajon önmagamért szerettél-e?

 

…Vagy, mert kellett egy különlegesnek bélyegzett lélek.

Gondolataimban még van, hogy tékozlom hozzád, s érted.

Tény, hogy nem vagyok erről a földről való.  Fentről szállok alá.

Csak egy kóbor testté lettem itt lent. Te lettél égő fájdalmammá."

Kiss Viktória (KV) / Tékozló Gondolat

 

Egy számára kedves irodalomtanár is ösztönözte az írásra, míg végül a kis füzetbe rejtett alkotások tizennyolc éves korában Pillanat című verseskötetében jelentek meg. 

Mert bár a pillanat, mint minden más, elmúlik, határt szab neki az idő, de egy csöppnyi tér elég neki ahhoz, hogy éreztesse velünk az örökkévalóságot.” 

Előszó a Pillanat kötetből

Viktória jelenleg MegtalÁLOM címet viselő regényén dolgozik. Főhőse egy önmaga ellen folyamatos harcban álló és saját szabadságát kereső hölgy (talán maga KV?;-)), aki próbál értelmet találni az élet útvesztőiben. "Érzékeny lélek vagyok, de mindezen törékenység ellenére, ha látom a célt, a legerősebbé tudok válni. Megtanultam azt is, hogy az élet soha véget nem érő szenvedések sorozata. De ha nem szenvednénk, hogyan tudhatnánk mi a boldogság titka? " - kacsint ránk huncutul Viki és már indul is újabb kihívások felé.

Blogjában érdemes kalandozni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netvaxcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr436656463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.