NetVax

lappangó kreatív elmék és művek

Megy a gőzös: a verselő vasutas

2014. október 16. 05:56 - NetVax

"A mozdonyvezetés, az egy egyedül végzett tevékenység, azaz a mozdonyon egyedül ülünk 10-12 órát, tehát van idő gondolkodni az élet nagy dolgain. Többnyire a mozdonyon születtek meg fejemben a versek, amit azonnal lejegyeztem, amikor arra volt lehetőségem, azaz álltam a vonattal. Ezeken már nem szoktam utólag változtatni, ahogy lejegyzem őket, úgy maradnak a gépelés után is. Az írások is hasonlóan születnek, a mozdonyon eltervezem, hogy miről fog szólni, aztán a számítógép előtt lepötyögöm, ha el nem felejtem" - meséli nekünk Fricy, azaz Gyüre Ferenc, a verselő vasutas.

Száll a sárkány, száll a szélben sebesen
olyan, mint a sírig tartó szerelem.
Huncut szélben ide-oda cikázik,
szerelmespár játszadozva cicázik.

Erős szélben, erős zsinór vigyázza,
hogy a sárkány ne menjen a világba.
Szerelmesek, ők egymásra vigyáznak,
szerelmükkel üzennek a világnak.

Vihar tombol, de a sárkány ellenáll,
esőverte zsinórjával meg,-megáll.
Kísértés hoz a szerelembe vihart,
hogyha erős a bizalom az kitart.

Eső után, mikor a napfény felragyog,
papírsárkány szépen lassan andalog.
Szerelemben zápor után napsütés,
túlélve a hétköznapi mennydörgés.

Száll a sárkány, száll a szélben csendesen,
nem törődik a világgal semmit sem.
Viharban és napsütésben csak repül,
a boldogság mindenkinek sikerül.

Fricy / Papírsárkány

fricy.jpgMég gyerekkorában kezdte a versírást, hangulata döntötte el, lesz-e vers aznap avagy nem. Ha pár dolgot "kiírhatott" magából, jobbá vált a közérzete, megkönnyebült. Szakmai írásait a Mozdonyvezetők lapjában publikálja, ott saját rovata is van "Ahogyan én látom..." címmel. Jegyzetei többnyire az érdekvédelemről szólnak. Verse még nem jelent meg nyomtatásban, ám tudjuk, hogy ami késik, az nem feltétlenül múlik, mint mondjukl a 6 óra 20-as gyorsvonat...;-)

Nem verte nagy dobra az ismerősei körében, ha született egy újabb költeménye vagy prózája, pedig például A tükör című filozófiai eszmefuttatás nagy igazságokat tartalmaz:

Edvin megfogta gyermeke kezét és elindult azon az úton, amit magáénak gondolt e földi pályán.

-         Hová megyünk apa?

-         Oda gyermekem, ahol jó lesz nekünk és boldogok az emberek.

-         De az nincs messze?

-         Elvileg nincs, itt van a közelben, sőt benne élünk.

-         Hogy lehet az, hogy benne élünk?

-         Hát úgy gyermekem, hogy az élet szép, az élet jó, csak fel kell tudni ismerni.

-         És te felismered?

-         Talán.

-         És a többiek?

-         Talán ők is.

-         De miért nem ismeri fel mindenki?

-         Azért, mert vannak olyan emberek, akik direkt elvakítanak másokat, hogy nekik legyen jobb.

-         De ez miért jó nekik?

-         Azért, mert „gyarló az ember” és nem hiszi el azt, hogy ha mindenkinek jó, akkor neki is jó lesz.

-         De ezzel megtévesztenek másokat.

-         Tudom fiam, tudom.

-         Nem lehet ez ellen tenni valamit?

-         Tenni éppen lehetne, de az nem olyan egyszerű.

-         Miért nem egyszerű?

-         Azért, mert ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen nagyon sok embert meg kellene győzni arról, hogy ha megfelelően gondolkodunk egyvalamiről egyformán, akkor a közös tetteknek hatalmas ereje van, de vannak olyan emberek, akiknek egészen mások az érdekei.

-         Mik ezek az érdekek?

 

Folytatás itt.

unnamed.jpgFricy szerint a mai költők nehéz helyzetben vannak, hiszen olyan neves elődökhöz hasonlítják őket, akik az elmúlt egy-két évszázadban jelentős műveket tettek le az asztalra. Páran említették mozdonyvezetőnknek, hogy verseinek nincs művészi értéke, illetve "népies hangvételűek". Ezek a megnyilvánulások néha kedvét is szegték, azonban ő nem mások miatt, hanem a maga örömére írogat.

" Nekem nem ez a szakmám, nem ezt tanultam, így bármi szülessen a kezem alatt, az egy egyedi darab, rám jellemző. Az, hogy kinek, mi tetszik, annyira szubjektív dolog, hogy én már annak is örülök, ha valaki elolvassa, és esetleg azt mondja, Fricy, ez szép volt. " 


Mi is ezt gondoljuk kedves Gyüre Ferenc és hagyja magát továbbra is "megkönnyebülni" Fricy blogján.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netvaxcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr216786827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása